Elmondhatatlanul boldog voltam a következő években, megszületett a kisfiunk, idő közben elvégeztük az egyetemet, még időben a szülés előtt, nekem stabil állásom volt és úgy nézett ki, az anyaság mellett Neki is van ideje alkotni. Persze minden percet otthon akartam tölteni, amikor csak tudtam, siettem haza és segítettem Neki mindenben, és úgy láttam rajta, élvezi az egészet. Mintha neki találták volna ki az egész anyaság dolgot, hamar belejött, nem volt semmi baj.

Úgy éreztem, nem is lehetne tökéletesebb az életem, de mégis… Nos, mivel az, hogy terhes lett, eléggé elvonta a figyelmünket és, minden dolog, ami vele járt, például a ház biztonságossá tétele és ehhez hasonló intézkedések, a vizsgák, elmaradt egy igen fontos dolog…

Meg akartam kérni a kezét… Már 10 éves korom óta ezt akartam, mégis csak 22 évesen tettem meg, akkor volt minden tökéletes, minden olyan, mint amilyennek mindketten szerettük volna. Egyáltalán nem izgatott minket, hogy a baba hamarabb jött a házasságnál, számunkra ez nem volt gond, nem ez volt a lényeg.

Visszafojtott lélegzettel meredtem a temérdek gyűrűre az ékszerüzletben, segítségül elhívtam az öcsémet és hamar megtaláltuk a megfelelő karikát. Megfelelőt? Tökéleteset akartam mondani.

Úgy terveztem, hogy meglepem egy vacsorával, mialatt a testvérem vigyáz a kicsire. Rendeltem vacsorát a kedvenc étterméből, vettem gyertyákat és meggyújtottam őket. Minden olyan tökéletesnek tűnt, szórtam szét rózsaszirmokat is. Tudom, közhelyesnek tűnik, de biztos voltam benne, hogy tetszene neki, így megcsináltam. Az a lényeg, hogy boldog legyen.

Halk zenét raktam be a lejátszóba és csak vártam, hogy hazaérjen. Aznap elküldtem, hogy masszíroztassa meg magát, elküldtem egy szépségszalonba is. Ez a nap csak róla szól, Isten tudja, mikor nem pihent utoljára már, de persze nem bánta. Imádta a baba körüli nyüzsgést.

Felpattantam a kanapéról, amikor meghallottam, hogy a zárral babrál, direkt bezártam az ajtót, hogy halljam, mikor jön. Egy ugrással ott termettem előtte és kinyitottam előtte az ajtót. Forró csókkal üdvözöltem és beljebb tessékeltem. Leesett az álla, amikor meglátta a nappalit.

Azt kérdeztem, tetszik-e neki, mire csak hevesen bólogatni kezdett és azt mondta, tudta, hogy sántikálok valamiben.

Hát jól gondolta, azonban el sem tudta képzelni, mi vár még rá ma este. Megvacsoráztunk, és a kanapéra heveredtünk egy-egy borral a kezünkben és csak simogattuk egymást.

Elkezdtem beszélni neki, össze-vissza hadoválhattam, mert amikor észbe kaptam, már előtte térdeltem és ő meghatódva nézett rám. Sejthette, mi következik, azonban, amikor elővettem a gyűrűsdobozt, a szája elé kapott meglepetten.

Elvigyorodtam és nyeltem egy nagyot, hogy a gombóc a torkomban eltűnjön. Majd végre kinyögtem. Kicsim, leszel a feleségem? Azt hiszem, szó szerint ezt mondtam neki, ő pedig a nyakamba vetette magát, mint annak idején a kuckóban és a meglepetés buliján is.

Szorosan öleltem őt, ahogyan akkor is, mert tudtam, hogy… hogy egész életemben itt lesz nekem…