-          Fantasztikusan édes! – mondta egyszerre Bess és Bill, majd elhallgatva egymásra kapták tekintetüket.

Miután az orvos elvégzett mindent megfelelően, a kis csikó próbált egyensúlyozni reszkető lábain, Angel  igyekezett támogatni, de ezen minden újszülött lónak át kell esnie.

-          Hagyjuk magukra őket mostmár… - mondta Simone és kiérve megölelte fiát- Mi járatban édesem?

-          Kíváncsi voltam a picire!

Gondolhattam volna… Besst rossz érzés töltötte el, talán csalódottság lehetett. Tudta, hogy a férfi biztosan nem miatta jött, de titkon, egy kis része talán reménykedett benne. Mit is gondolt… Hiszen már nincsenek együtt. Nem mondták ki „hivatalosan”, de a kapcsolatuknak már régen vége volt.

-          Értem! – simogatta meg a hátát az asszony- Bess is azért van itt…

-          Világos… - köszörülte meg a torkát Bill.

Az egész úgy nézett ki, mint valami olcsó dráma, amikor két régi ismerős, akik hajdan egy párt alkottak, valahol, valamikor találkoznak, persze teljesen véletlenül. Csak hogy Bess nem tudta, hogy ez nem egészen a véletlen műve.

Bill az elmúlt pár hétben kereste őt, de telefonja minduntalan azt a választ adta, hogy jelenleg nem elérhető, próbálja meg később… Eleinte azt hitte, a nő nem akar vele beszélni, de egy hete felhívta az anyját a farmon, mert tudta, hogy ott vannak, és véletlenül meghallotta a nőt a háttérben. Mintha a szívébe, ami eddig jéghideg volt, visszafolyt volna a tűzforró vér, újra életre keltve azt.

Egy hetet morfondírozott azon, elmenjen-e a farmra és végül a szíve nyert. Látni akarta Besst, beszélni akart vele. Talán még nem késő… Meg kell próbálnia…

-          Beszélhetnénk? – fordult Bess-hez.

-          Itt sem vagyok… - indult is a ház felé Simone.

-          Miről akarsz beszélni? – kérdezte a nő halkan.

-          Kettőnkről…

-          Már nincs olyan, hogy mi…

-          De még lehet…

-          Úgy gondolod? – nézett fel a férfira.

Mennyire hiányoztak neki a szemei. A hangja és az ajkai… az orra, a füle… mindene.

-          Úgy… gyere…

Nekivágtak egy hosszú és tartalmas sétának, és csak remélhették, hogy a végére minden jól alakul. Simone is szurkolt nekik, igazán rendbe jöhetnének már a dolgok kettejük között.

-          Hiányoztál… - vallotta be Bill és a nő arcát fürkészve próbálta megfejteni, mit gondolhat a másik.

-          Te is nekem…

-          Fogalmam sincs, hogyan bírtam eddig nélküled…

-          Én sem nélküled…

-          Attól féltem, hogy… hogy esetleg még idő kell…

-          Én pedig, hogy azt hiszed, nem szeretlek…

-          Tudom, hogy szeretsz… még most is szeretsz?

-          És te engem? – kérdezett vissza Bess.

-          Mindennél jobban… szerinted nem késő még rendbe hozni a kapcsolatunkat? – állt meg a férfi.

-          Nem tudom… de nem tudhatjuk, ha meg sem próbáljuk…

-          Na igen…

-          Kérdezd meg…

-          Mármint… azt?

-          Igen azt…

-          Nem…

-          De, kérdezd már meg!

-          Nem kérdezem!

-          Bill, az isten szerelmére! – nevetett Bess.

-          Na, jól van, ha már ennyire akarod… véletlenül úgyis nálam van a gyűrű…

-          Tessék? Azt hittem, a csikó miatt…

-          Egy pillanatig is elhitted? Hiba volt…

-          Szeretlek! – komolyodott el a nő.

-          Én is szeretlek… - térdelt le Bill- Nos, akkor még egyszer megkérdezem, de ha most is megvárakoztatsz…

-          Kérdezd már!

-          Jól van, jól van… Bess… lennél a f…

-          Igen!!! – vetette rá magát a nő hevesen és ott csókolta, ahol csak érte.

-          Őrült nőszemély… - húzta magához szerelmét Bill.