Tikkasztó hőség volt odakint a farmon, Bess rövid farmert vett fel egyszerű bikini felsővel és tornacipővel, majd sietve szaladt végig az istállóig, hogy megnézze, mi van Angel-lel.  Amikor eldöntötte, hogy lejön a farmra, egy kicsit jobb kedve lett. Először a 6 hónap alatt…

Simone és Gordon nem kérdezett semmit, tudták, hogy mi van, nem akartak sebeket felszakítani a nő szívén, hiába a 6 hónap, mintha tegnap történt volna minden. És bár látszólag Bess jól volt, mosolygott, nevetett, belül nem volt jól… nagyon nem.

Az asszony próbálta kényeztetni, mintha a saját lánya lenne, került minden kellemetlen témát, úgy tett, mintha nem történt volna semmi, és minden rendben lenne. Mintha nem szenvedne se a fia, sem Bess.

-          Szia kislány… - simított végig a ló sörényén Bess- Hiányoztam? Most nem megyünk lovagolni, de kiviszlek sétálni egy kicsit, rendben? Diamond is jöhet, ha szeretnéd… - mosolyodott el, majd a fehér lóhoz fordult, minek láttán ellepték szemét a könnyek. Bill jutott eszébe. Ez sosem lesz már jobb?

Felnyergelte a lovat, Angel-re csak kantárt kötött és úgy mentek el sétálni, hogy Bess Diamond hátán ült. Ahogyan végignézett a tájon, különös nyugalom fogta el. Mint amikor az ember végre haza érkezik egy fárasztó nap után. Még ha nem is napról volt szó, hanem hónapokról.

Mire feleszmélt gondolataiból, mik szüntelenül Bill körül forogtak, már a tónál találta magát. Talán nem volt jó ötlet ide jönni, Itt, ahol minden Rá emlékeztette, hiszen itt ismerte meg… itt szeretett bele pár nap alatt és itt jöttek össze. Ez a mazochizmus határa Bess…

Visszafordultak és hazafelé vették íz irányt. El arról a helyről, minél messzebb. Vajon valaha el fog múlni ez a szorongató és egyben nyomasztó érzés? Mintha valaki teljes erejéből a mellkasát nyomná…

Az erdő felé kerültek, persze csak a szélén, nehogy eltévedjenek, majd amikor visszaértek, Bess a konyhába ment.

-          Éhes vagy? Készítsek valami finomat? – kérdezte Simone, szeretet teljes mosollyal az arcán.

-          Nem kérek semmit, köszönöm…

-          De ha mégis, csak szólj!

-          Simone, kérlek… nem haldoklom…

-          Tudom, én csak…

-          Segíteni akarsz, tudom…

-          Jaj kislányom… sehogy sem jó ez így…

-          Tudom… - sóhajtott a nő.

-          Miért nem hívod fel?

-          Eltelt fél év… szerintem már felesleges…

-          Jaj gyerekek…

-          Hívjátok az állatorvost, Angel elkezdte a vajjúdást, hátha szükség lesz rá! – rontott be a konyhába Gordon.

Simone azt tette, amit mondott, Bess pedig azonnal az istállóba rohant. Nem sokkal később az orvos is megérkezett, szerencsére éppen ide tartott ellenőrzésre. Készenlétbe állt, hátha Angel-nek szüksége lesz segítségre, vagy komplikációk lépnek fel.

-          Lesz egy csikónk! – vigyorgott Bess, de arcára fagyott a mosoly, amikor eszébe jutott, kinek mondta ezt fél évvel korábban. Billnek, ki másnak… Az a bizonyos hétvége, ami tönkre tett mindent. Vagyis ő maga tette tönkre.

Igen, Bess magát hibáztatta azóta is. Hiszen ha igent mond, méghozzá azonnal, most még együtt lennének… Mindent ő szúrt el, ez egyértelmű… és hogy mikor fogja ezt megbocsátani magának? Talán soha…

-          Hogy állunk? – jött egy hang az istálló ajtajából.

-          Még nincs kint! – nézett arra Bess, majd szíve kihagyott egy dobbanást, hogy lendületet véve háromszor olyan gyorsan doboghasson tovább.

Az ajtóban nem állt más, mint Bill, aki futott, ahogyan csak bírt, hátha még eléri az ellést.

A nő jól szemügyre vette, annak ellenére is, hogy teljesen le volt blokkolva. Fekete trikót viselt cowboy kalapot, farmert és tornacipőt. Fekete haja csapzott volt, borostája szépen keretezte lágy arcát. Katasztrofálisan jól nézett ki.

De vajon mit keres itt? Biztosan csak Angel miatt van, tudta, hogy a 11 hónap mostanában jár le, és kíváncsi volt a kis csikóra…