-          5 hónapnál jár, plusz mínusz 1-2 hét! – jelentette ki az orvos, miután megvizsgálta a lovat órákkal később.

Bess ott toporgott mellette, mint egy ideges apa a szülés közben és csak várt. Bill mosolyogva nézte kedvesét, édesen aggódott.

-          Értem… és… mennyi idő van még? Mennyi ideig vemhes egy ló?

-          11 hónapig nagyjából, plusz mínusz 1-2  hét!

-          Szóval még van félév! Értem! Esetleg tudna adni pár tanácsot, hogy mit csináljunk, hogyan vigyázzunk rá…

-          Természetesen! És magam is ellenőrizni fogom bizonyos időközönként! – biztosította az orvos.

Visszasétáltak a házba, ahol egy forró csokoládé mellett mindent elmondott a férfi, amit tudniuk kellett. Bess maga is talált pár könyvet a házban, többet között lovakról is, így azokat bújta, miután az orvos elment.

-          Édes vagy, ahogy aggódsz… - csókolt a nyakába éhesen.

-          Szerinted nem fáznak kint az istállóban?

-          Szívem, voltál kint te is, van vagy 20 fok odabent, a szalma jól szigetel…

-          Jó jó…

-          Mindenük megvan…

Mire leszállt az este, Bess végigolvasta a könyvet, tudott már mindent a lovakról, különösen sok figyelmet szentelt a csikó érkezéséről szóló fejezetnek. Mindketten kiokosodva és elfáradva dőltek az ágyba, miután Bill felvitte már igencsak bóbiskoló kedvesét.

Szorosan magához húzta, még reggel is úgy ébredtek fel.

-          Jó reggelt… - mosolygott Bess álmosan.

-          Neked is… mindjárt jövök! – csókolta meg Bill.

Leszaladt a konyhába és pár perccel később forró kávéval tért vissza szerelméhez, sok-sok tejszínhabbal és egy kis pirítóssal. Miután megreggeliztek, feküdtek még egy kicsit, aztán erőt véve magukon, együtt megfürödtek, majd kimentek a lovakhoz.

-          Azt hiszem, most nem szabad lovagolnom Angel-en…

-          Az én lovam a tiéd is! Diamond elbír mindkettőnket… és legalább az ölembe ülhetsz… - cirógatta meg orra hegyével a nő nyakát Bill.

-          Jól hangzik…

-          Hát még nekem milyen jól hangzik…

Ismét kilovagoltak a tóhoz, annyi emlék tört fel mindkettejükben, és ez jó érzés volt…

-          Emlékszel, amikor kiosztottál? – mosolygott Bill.

-          Emlékszem! – kuncogott a nő.

-          Miket is mondtál rám…

-          Városi kölyök…

-          Elviselhetetlen…

-          Nyavalygós…

-          Elkényeztetett…

-          Hihetetlenül modortalan…

-          És makacs!

-          Makacs… - ismételte meg Bess- Mintha már ezer éve lett volna, nem?

-          De… mintha mindig is ismertelek volna…

-          Pedig még csak pár hónap…

-          Igen… - csókolta meg gyengéden a férfi.

-          Nagyon jó megint itt lenni… itt önmagam lehetek, és nem kell határidők miatt aggódnom, ezt a számot senki sem tudja, a mobilunknak térereje sincs, minden tökéletes!

-          Az…

-          Bevallom… tényleg komolyan gondoltam rólad ezeket a dolgokat akkor… de az első benyomás nem az volt, aki igazán vagy!

-          Olyan voltam Bess… elfelejtettem, honnan indultam, kinek mit köszönhetek… De itt újra magamra találtam!

-          Ennek nagyon örülök… Egy seggfej voltál! – nevetett Bess.

-          Az! – hahotázott Bill is, aztán csak nézte a nőt.

Hihetetlen, mekkora mákja van vele, megfogta az Isten lábát, az biztos. Úgy érezte, nem tudná már elképzelni nélküle, már arra sem emlékezett, milyen volt, amikor nem volt neki… bizonyára szörnyű lehetett…