Elhatároztam, hogy elmegyek Tomhoz, és megmondom neki, hogy nem találkozhatunk többet.

-          Szia! – döbbent le, amikor ajtót nyitott nekem.

-          Szia… - köszöntem halkan.

-          Bejössz? – nyitotta szélesebbre az ajtót.

-          Nem! Csak azért jöttem, hogy elmondjam, nem akarok találkozni veled egy ideig! Nem tudok…

-          Tessék? De… de hát szer…

-          Ne, az Isten szerelmére, ne mond ki! – intettem le.

-          Ne mond ezt… ne mond, hogy látni sem akarsz…

-          Akarlak… de nem tudlak…

-          De…

-          Megmaradunk a tanár-diák kapcsolatnál és ennyi!

-          De már nem vagyok a tanárod!

-          Tekintsd úgy, hogy igen!

-          Kics…

-          Ne! – léptem hátrább- Csak… ennyi akartam!

-          Ne, ne menj el! Nem dobhatsz el magadtól amiatt, mert egyszer nem védekeztem! Nem lett baj! Időben szóltam, bevetted a gyógyszert. Kicsim, ne legyél velem ennyire kemény! Nem veszíthetlek el!

-          Nem fogsz! Én… csak kell egy kis idő… Lehet, hogy elutazok valahová, még nem tudom…

-          Szeretjük egymást!

-          Tudom!

-          Itt a nyár, elutazhatnánk ketten, ahogy elterveztük!

-          Csak hogy azóta történt egy-két dolog!

-          Tudom és sajnálom! Hidd már el…

-          Elhiszem.

-          Akkor maradj!

-          Nem… - léptem még hátrább.

-          Emily, kérlek!

-          Kell egy kis idő, amíg hozzá szokom…

-          Mihez?

-          Ahhoz, hogy már nem csak magamra kell gondolnom… Én… nem vettem be a gyógyszert… nem tudtam…