-          A vacsora t�lalva! – vitt�k ki a pizz�t a nappaliba, amikor elk�sz�lt.

-          Hm… fincsi! – mondta Amy zavartan �s nekem valahogyan furcs�nak t�rt�nt. Azt�n r�j�ttem mi�rt. Ott �ltek a kanap�n, Amy szorosan Billhez b�jva, aki �tkarolta �t. Akkor esett le, mi van…

-          �hm Amy… seg�tesz behozni egy kis pi�t? – �lltam fel.

-          Persze! – j�tt ut�nam a konyh�ba.

-          Mes�lj! Mi ez a nagy �sszeb�j�s?

-          H�t… khm… azt hiszem, alakulgat valami! Bill nagyon kedves, figyelmes… mintha 1000 �ve ismern�m m�r.

-          Aszta… - mosolyodtam el- �n szurkolok.

-          K�sz�n�m!

-          Na gyer�nk, ne v�rassuk meg �ket.

-          De ne �m... – visszament�nk.

�n Tom karjai k�z� f�szkeltem be magam, Amy pedig Bill�be. J� volt r�juk n�zni, senki sem mondan� meg, hogy alig egy napja ismerik egym�st.

K�s� este volt m�r, amikor aludni t�rt�nk.

-          J� �jt kicsim! – puszilt homlokon Tom.

-          Neked is! – b�jtam k�zelebb.

-          Min mosolyogsz? – kezdte el simogatni a gerincem vonal�t.

-          Semmi… csak olyan j� �gy! J� itt! �s nem mellesleg, im�dom, maikor azt mondod nekem, „Kicsim”.

-          Szeretlek kicsim…

-          Na ez m�g jobb! – nevettem el magam- �n is t�ged! J� �jt!

Kimondhatatlanul boldog voltam �s abban a percben m�g az sem tudott zavarni, hogy naponta csak p�r �r�t lehet�nk egy�tt, nem �rdekelt a lebuk�s vesz�lye sem. Egyszer�en csak boldog voltam, hogyha nem is annyit, amennyit szeretn�k, de Tommal lehetek.

Gyakran eszembe jut az els� pillant�s. M�r akkor is megig�zett a gy�ny�r� szeme, a mosolya, a st�lusa, mindene. Els� pillanatt�l fogva a rabja vagyok…