-          Na, eljátszom neked az egyik kedvenc számom! Ezt fogod megtanulni! –ült le mellém a kanapéra vacsora után, ahol én csak egy szál pokrócba csavarva ültem.

-          Halljuk! –simogattam meg az arcát.

-          Metallicától a Nothing Else Mothers című szám… - kezdett játszani. Gyönyörű volt ez a szám, nekem is ez a kedvencem.

-          Ez nem lesz nekem nehéz?

-          De! Talán korrepetálás kell?

-          Tom, vedd számításba, hogy tanulnom is kell mellette és dolgoznom is!

-          Oké! Akkor maradjunk az alapoknál! –csókolt meg.

-          Hány perces az óra?

-          Kétszer 90!

-          Akkor van még egy óránk! –másztam az ölébe és a nyakához bújtam.

-          Hiányoztál! –simogatta meg a hátam a pokróc alatt.

-          Te is nekem… -bújtam közel hozzá-

A maradék egy órában csak összebújva ülünk a kanapén a pokróc alá befészkelődve. Tom csak simogatott kitartóan, én pedig már majdnem elaludtam.

-          Kicsim… - hallottam Tom hangját egyszer csak.

-          Hm? Ébren vagyok…

-          Indulnod kell…

-          Jaj… nem akarok…

-          Mondanám, hogy aludj itt, de…

-          Tudom! Öltözök! –sóhajtottam bosszúsan és leszálltam róla.

-          Kicsim! –szólt utánam.

-          Igen? –fordultam felé és csillogó szemeivel találtam szemben magam- Én is téged! –mosolyodtam el.

Összeszedtem a ruháimat és felöltöztem.

-          Köszönöm a „vacsorát”, meg mindent!

-          Szívesen! –gombolta be a nadrágom.

-          Köszi! –céloztam a nadrágom felsegítésére.

-          Nem szívesen! Inkább lehámoznám rólad! –mosolyodott el.

-          Szia! –csókoltam meg és leléptem.