Megvártam, amíg a szuszogás a egyenletessé válik, majd elalszik. Kiszálltam ölelő karjaiból és felöltöztem.

Egy kicsit néztem még, ahogy alszik, utána leléptem…

<Tom szemszöge>

Arra ébredtem, hogy kimászik mellőlem. Tudtam, hogy ez lesz… De nem akadályozhatom meg abban, hogy elmenjen. Sajnos.

Senki sem tudhatja meg, mi történt köztünk, pedig legszívesebben világgá kürtölném, hogy én vagyok a világon a legboldogabb férfi, mert Emily szeret.

Legszívesebben itt tartottam volna egész reggelig. Mielőtt elment, adott egy puszit a számra, én meg majdnem magamra rántottam és megcsókoltam.

Miután elment, felkeltem és csak néztem magam elé. Hogy történhetett ez meg? Hogy veszthettem el… Mi lesz velünk Emily…

-          Hjaj… -léptem be az ajtón hazaérve.

-          Mi ez a sóhaj? –állt elém Amy.

-          Semmi, csak…

-          Csak?

-          Fárasztó volt…

-          Akkor menj, feküdj le aludni!

-          Jó éjt!

-          Várj csak! Ugye ti nem…

-          Dehogy, ilyen felelőtlennek nézel? Nem volt elég, hogy kidobtad reggel?

-          Jól van, ne haragudj… Csak jót akarok!

-          Tudom! De elment. Vége! Innentől kezdve nincs semmi!

-          Jó éjt! –puszilt meg és el is mentem zuhanyozni.

Fél 9-kor vackoltam be magam az ágyba, azonban a telefonom üzenetet jelzett:

„Jó éjt kicsim, álmodj velem! J Én biztosan veled fogok! Csók!” –olvastam.

Nem tudtam, hogy most választ vár, vagy nem. Írjak neki, vagy azzal csak bátorítanám? Nem tudom, mi lenne a helyes.

Végül nem írtam neki…