Tom csókja gyengéd volt, majd’ szétfolytam a padon attól a csóktól. Az arcomat simogatta, miközben még jobban magához húzott.

-          Tom… ne… - húzódtam el- Miért csináltad?

-          Nem tudom, én csak… -nyelt egyet, majd megköszörülte a torkát.

-          Nem jó ötlet…

-          Miért?

-          Mert te Amy-vel vagy és én úgyis… úgyis…

-          Nem érdekel!

-          Engem igen! –álltam fel- Kérlek, ne csináld ezt többé…

-          De…

-          Nem! Elmegyek, szia…

Hazáig rohantam, mint akit gyilkosok üldöznek, egyenesen a szobámba.

Még fel sem fogtam, mi történt. Tom megcsókolt? Miért? Mi oka volt rá?

Dühös voltam rá, amiért ezt tette, és magamra is, amiért élveztem. De nem akartam ezt, nem akartam kötődni. A fene essen bele.

Na és Amy! Hogyan nézzek ezek után a szemébe?

-          Szia, megjöttem! –jött be Amy pár órával később.

-          Szia, Tom keresett… -jött be Amy pár órával később.

-          Tudom… de jól vagy? Minden rendben?

-          Igen…

-          Lázas vagy! –tette tenyerét a homlokomra.

-          Dehogy, jól vagyok!

-          Nincs itthon lázcsillapító, elugrok a patikába, addig Tom vigyáz rád…

-          Nem akarom, hogy ő vigyázzon rám!

-          Ne hülyéskedj, csak fél óra! Sietek.

Pár perc múlva Tom jött be hozzám. Remek, pont vele nem akartam most lenni.

-          Minden oké? –ült le mellém.

-          Igen, úgyhogy el is mehetsz! Megleszek!

-          Hoztam hideg vizet, meg egy konyharuhát. Amíg Amy nem ér ide a gyógyszerrel, megpróbálom én levinni a lázad! Nem akarok vitázni, úgyhogy te csak feküdj így nyugodtan…

-          Nem kell ezt csinálnod Tom… -súgtam erőtlenül és lehunytam a szemem.

-          Css…

Ekkor éreztem meg a hideg, nedves ronygot a homlokomon.

-          Ugye nem miattam van?

-          Micsoda? A láz?

-          Hát… igen…

-          Nem… -mosolyodtam el- Egy kicsit sokat képzelsz magadról, nem mondták még?

-          De egy párszor! –nevetett- Akkor?

-          Nos… igazság szerint nem szabadna megerőltetnem magam!

-          Amy azt mondta, szedsz egy gyógyszert és…

-          Igen, Amy ezt hiszi…

-          Hiszi? Ez meg mit jelentsen?

-          Ne most beszélgessünk erről, elfáradtam…

-          Emy…

-          Rendben. A helyzet az, hogy nem szedem a gyógyszereket!

-          Meg… meg akarsz halni?

-          Tom, nekem mindenképp végem! A gyógyszer csak ad egy kevés időt…

-          Mennyit?

-          Talán egy hónapot…

-          És miért nem szeded? Egy hónap rengeteg idő…

-          Ez nézőpont kérdése… -néztem fel rá.

-          Akkor is! Nem akarsz a családoddal lenni legalább egy kicsit tovább?

-          De igen, akarok!

-          Akkor?

-          Nem mindegy, milyen állapotban…

-          Hogy érted?

-          A gyógyszer enyhíti ugyan a fájdalmaimat, de nem látnék tőle tisztán! Az nem én lennék Tom, hanem egy másik ember! Mintha egy ködfátylat húzna az agyamra, az utolsó hónapom nem érne semmit! Ha már úgy is vége, legalább úgy legyen, ahogyan én akarom. Tiszta fejjel…

-          Emy…

-          Kérlek, most menj el!

-          Nem megyek!

-          Tom, semmi közöd hozzám…

-          Te is tudod, hogy van!

-          Nincs! És nem is lesz!

-          Akkor mi történt ma délután a parkban, hm? Az is semmi?

-          Nekem nem rémlik semmi…

-          Talán most fog! –hajolt le hozzám és megcsókolt. Erőm sem volt ellenkezni, őszintén szólva nem is akartam.

Az arcunk összeért, leheletünk összekeveredett, ajkaink összeolvadtak.

-          Emlékszel már?

-          Én ezt nem akartam… -néztem fel rá könnyes szemekkel.

-          Hé… mi a baj? –törölte le az arcomon végig folyó sós könnycseppeket.

-          Nem akartam kötődni hozzád…

-          Én sem terveztem… de van valami köztünk…

-          Igen…

-          Mi legyen?

-          Ugye nem mondod el Amy-nek? Nem akarom, hogy meggyűlöljön… Abba hamarabb halnék bele…

-          Már nem is emlékszem, miről beszéltünk! –mosolygott rám, majd adott egy apró puszit a számra.

-          Tom… a gyógyszereket se…