Aznap 2 angol órám is volt, ami azt jelentette, hogy kétszer 90 percet ki kellett bírnom úgy, hogy Tomot bámulom, de hozzá sem érhetek, hozzá sem szólhatok.

Azokkal a gyönyörű emlékekkel kell beérnem, amiket ő adott… De ez kevés. A csókja kell. Az érintése… Ő kell!

<Tom szemszöge>

Nem bírom már, teljesen kikészülök! Látni akarom, vagy legalább hallani a hangját… Felhívtam! Tudom, hogy nem lett volna szabad, de felhívtam…

-           Igen? –vette fel, ahogy meghallottam a hangját, végem volt.

-           Hiányzol… - szóltam bele kis habozás után- Őrülten hiányzol kicsim!

-           Tom… - hallottam a reszketést a hangjában és ettől csak még jobban meg akartam csókolni.

Meg akarlak csókolni… Végig akarom simítani a tested minden pontját, a finom ajkaidat akarom ízlelgetni! Szeretni akarlak egész este! Azt akarom, hogy felhevült testünk össze forrjon és a karjaimban aludj el édesen szuszogva. Reggel azt akarom, hogy mellettem ébredj, szorosan a karjaimban! Együtt akarok veled fürdeni és kényeztetni puha, selymes bőrödet, a selymes nyakadtól egészen a kislábujjadig! Ágyba reggelivel és egy gyönyörű rózsával akarlak kényeztetni! Szeretnélek a létező minden módon szeretni, már ha ennél jobban tudnálak még… Kicsim! Kikészülök nélküled, hiányzol…

Nem mondott semmit és ez megijesztett.

-           Kicsim… Mondj valamit, kérlek…

-           Ne kínozz… - tette le zokogva a telefont.

Miért kellett felhívnia? Mire volt ez jó? Miért kínoz, miért csinálja ezt velem?

Nem elég elviselhetetlen ez így is? Amikor meghallottam a hangját, legszívesebben átrohantan volna hozzá és követeltem volna azokat a dolgokat, amiket felsorolt.

De haragudtam is rá érte. Így csak még jobban hiányzik…