-          Hová mentek? –terelt hugicám gyorsan.

-          Nem tudom, Tom tudja!

-          De én nem mondom el! –ölelt át hátulról Tom.

-          Gonosz! –néztem rá összeszűkült szemekkel.

-          Együnk! –csókolt meg.

-          Inkább menjünk vissza a szobámba…

-          Nem lehet… le fogjuk késni… - tért rá a nyakamra.

-          Khm, zavarok? –Amy.

-          Igen! Vagyis nem! Bocsi! –toltam el Tomot.

-          Viselkedjetek, ha odaértek, egymásnak eshettek, csak ne előttem, könyörgöm!

-          Jól van, együnk! –ültem le az asztalhoz, majd mindenki követte példámat.

Reggeli után még gyorsan ellenőriztem, hogy minden megvan-e, semmit sem hagyok itthon, aztán elmentünk Tom cuccaiért, utána go reptér.

A repülőutat végigaludtam, Tom keltett fel, amikor már szálltunk le.

Kicsit kómásan bár, de izgatottan néztem körül, hátha felismerem, merre vagyunk, de csak annyit láttam, hogy meleg van, süt a nap, és egy csomó turista van.

-          Hol vagyunk? –néztem fel Tomra.

-          Maldív-szigetek! –mosolygott rám.

-          Te jó ég! –kaptam a szám elé.

-          Na gyere, fogunk egy taxit és elmegyünk az apartmanhoz!

-          Imádlak! –fogtam meg a kezét- De minimum a felét kifizetem…

-          Ugyan! 1: én hívtalak meg, 2: neked albérletre kell a pénz, 3: nekem sok fölösleges van, amit rád akarok költeni, akit szeretek!

-          Mennyi az a fölösleges, ha csak így spontán eljöttünk ide?

-          Életem végéig kitart… -mosolyodott el.

-          Jézusom, de hát… akkor miért dolgozol?

-          Szeretem csinálni!

-          És sosem bántad meg?

-          Nem! Mert akkor nem lennél te nekem… -fogta szorosabban a kezem, majd lehajolt hozzám egy csókért.