Mi a baj kicsim? –jött beljebb.

-          Mi járatban tanár úr? –indultam a szobámba.

-          Emily… -jött utánam- Baj van? Miért…

-          Még kérdi?

-          Mondd már mi a baj! –húzott magához, mire szorosabban fogta ma törölközőt.

-          Maga… -néztem fel a szemébe könnybe lábadt szemekkel- Csak játszik velem, igaz? Nem is gondolja komolyan… csak szórakozni akart…

-          Mi? Dehogy is! Honnan veszel ilyeneket? Dehogy játszom! Szeretlek!

-          Nem… nem szeret… -mondtam halkan és lenéztem a földre.

-          Emily… kicsim… honnan veszed ezt? –emelte fel az állam.

-          Magától… ahogy lerázott… beszélni akartam magával, de lerázott… Most mondja, hogy nincs igazam!

-          Nincs! Az nem azért volt! Mondtam, hogy nem lehetünk gyanúsak… és amikor kiszálltam megláttam egy diákot, aki lehet, hogy látott minket. Nem akartalak megbántani és az isten szerelmére, tegezz már!

-          Szóval minden csak ezért?

-          Igen!

-          Azt a diákot én is láttam, de…

-          Kicsim, szeretlek… hidd el, sosem játszanék az érzéseiddel! Az a helyzet, hogy fülig beléd zúgtam! És elakarlak vinni valahová még a ma este folyamán!

-          Képes elvinni még ezek után…

-          Könyörgöm, tegezz már… -bújt a nyakamhoz sóhajtva.

-          Ne haragudj, hogy kételkedtem benned!

-          Szeretlek! –puszilt meg, majd homlokát az enyémhez érintette.

-          Én is téged! –öleltem meg.

-          Ha jól sejtem… ez alatt nincs semmi! –simított végig a gerincemen.

-          Tom! Elrontod a pillanatot! –csaptam rá a kezére.

-          Oké, oké…

-          Ajj, már mindegy! –léptem el tőle.

-          Na gyere csak ide! –rántott magához és szenvedélyesen megcsókolt.