Olyan volt, mintha mindenki nézett volna, mintha mindenki pontosan tudta volna, mit tettem, hogy együtt vagyok Tommal. De próbáltam nem is ezzel foglalkozni inkább. A második órám volt Tommal és örültem, amikor végre kicsöngettek.

-          Tom… -súgtam neki- Beszélnünk…

-          M-most ne… -hátrált, majd kiment.

Nem értem, ez most mire volt jó? Mert hacsak az, hogy ne legyünk gyanúsak, akkor igazán nem kellett volna elmennie. Egy diák csak beszélhet a tanárával, nem? Ez normális. De mi van, ha több áll emögött?

Lehet… lehet, hogy csak kihasznált?

Nem, ezt nem gondolhatom róla. Bíznom kell benne. De még csak pár napja vagyunk együtt, simán megeshet, Túl szép volt, hogy igaz legyen…

<Tom szemszöge>

Bűntudatom volt, hogy leráztam, de megláttam azt a reggeli diákot. Egyszerűen nem bukhatunk le…

Délutén nem jött a gitárórára, és a telefonja se volt bekapcsolva. Lehet, hogy megsértődött… de hát mondtam, hogy mi lesz… hogy nem keveredhetünk gyanúba. Remélem, nem bántottam meg…

Egész héten nem mentem gitárra, sőt, Tommal is csak az egyetemen találkoztunk. Túlzás azt mondani, hogy találkoztunk, mivel csak elmentünk egymás mellett és köszöntünk.

Ő folyton a kollégáival volt, úgyhogy inkább hagytam és nem mentem oda hozzá. Pedig hiányzott… annak ellenére, hogy valószínűleg ő csak kihasznált.

Aztán pénteken beállított hozzám. Épp a zuhany alól másztam ki, amikor hallottam, hogy csöngetnek.

Gyorsan magamra csavartam egy törölközőt és kinyitottam.

-          Úgy hiányoztál! –bújt a nyakamhoz egyből Tom, majd megakart csókolni, de én elhúztam a fejem.