-          Na jó, nem értem! Ismeritek egymást? –nézett ránk felváltva Tom.

-          Igen, a kávézóból, ahol dolgozom! –világosítottam fel.

-          Te jó ég, még beszélt is arról a helyről! Még téged is említett, de nem gondoltam, hogy te vagy!

-          Nekem pedig rólad beszélt! De én sem gondoltam!

-          Mondtam Emily-nek, hogy össze kéne jönnie veled, mert tisztára ugyanolyan cipőben jártok! –Bill.

-          A tudatalatti! –bújtam Tom mellkasához.

-          Én mondtam, hogy nem fog utálni! –simogatta meg a fejem búbját.

-          Ennyire tartottál tőlem? –húzta fel a szemöldökét Bill.

-          Viccelsz? Hát bezárkózott! –nevetett Tom.

-          Mi az, szívassuk Emily-t nap van, és nekem nem is szóltatok? –húzódtam el Tomtól, de vissza is húzott.

-          Oké, bocsi! Ma nézzünk rá a kajára!

-          Nem ártana! –vettük az irányt a konyhába.

Jó ízűt ettünk, mivel a palacsinta szerencsére jól sikerült. Tudok főzni, de ilyet én is most csináltam először. Meglepett, hogy Tom nem igazán ért a főzéshez, mert ha egyedül él, nem ehet mindig rendelt kaját.

Na majd én a kezembe veszem a dolgot és megtanítom pár dologra.

Az ember azt hinné, hogy egy 29 éves önálló férfi azért tud valamit összeütni.

Bill vacsora után ment el, utána mi is nyugovóra tértünk. Másnap kicsit korábban kellett kelnünk, mert egyetem előtt még haza kellett mennem átöltözni.

-          Találkoztam Amy-vel! –mesélte már a kocsiban Tom.

-          És mit mondott?

-          Hogy vigyázzak rád! –nézett rám.

-          És te erre mit mondtál?

-          Azt, hogy ez egyértelmű! –mosolygott rám.

-          Értem…

-          Itt is vagyunk! –parkolt le az egyetem parkolójában.