-          Mikor jön az öcséd? –kérdeztem, mikor már a vacsorát csináltuk, több kevesebb sikerrel- Még el kéne ugranom valami normális göncért!

-          Miért? Ebben is gyönyörű vagy! –karolt át.

-          Tom… az alsógatyád van rajtam, meg az alvós pólód! Gondolod, jó benyomást keltenék, ha így találkoznánk először? Mezítláb vagyok! A hajam nincs összekötve, biztosan kócos is vagyok!

-          Nem vagy kócos! –mosolyodott el- Tökéletes vagy! És már nincs is időd elmenni! –fülelt, és én is meghallottam egy autót lefékezni a ház előtt, majd nemsoká csengettek- Nyitom! –puszilt meg és ment kinyitni.

Nem láthat meg így… kislisszoltam a konyhából, egyenesen a fürdőbe és bezártam az ajtót. Én addig nem mozdulok innen, amíg az öccse a házban van. Erre mérget vehet…

<Tom szemszöge>

-           Bill, szia! –nyitottam ki öcsémnek az ajtót.

-           Szia! Emily?

-           A konyhában! De eléggé ideges!

-           Miattam? Mit meséltél neki? –nevetett Bill.

-           Csak az igazat! Amúgy az öltözéke miatt lehet…

-           Miért, mi történt?

-           Ja semmi, csak az én pólóm van rajta és… egyéb ruhadarabom…

-           Aj ti! Lehet, hogy nem a mézeshetekben kellett volna jönnöm!

-           Azt akarom, hogy megismerd! Te is megszereted majd!

-           Ha te boldog vagy vele, az nekem már elég! És mi lesz a vacsi?

-           Próbáltunk rakott palacsintát csinálni, de nézd el nekem, ha nem épp a legjobb! Ez az első…

A konyhába vettük az irányt és izgatottan vártam Bill reakcióját, ez fontos nekem.

-           Ő… Tom… itt nincs senki!

-           Tessék? –mentem be utána.

-           Itt nincs senki! –nézett körbe. És tényleg, Emily sehol. De hová lett?