-          Tudod mit? Majd a helyszínt megtudod, ha odaértünk!

-          Ajajj!

-          Ne félj, nem a szüleimhez viszlek! –vigyorgott- Egyelőre…

-          Tom…

-          Jó fejek amúgy! Ha én imádlak, ők is!

-          De még csak két napja vagyunk együtt!

-          De én két hete szeretlek!

-          Hjaj te! –öleltem át a nyakánál.

-          Mára viszont van tervem! –húzott magához.

-          Igen? És mi?

-          Találkozol az öcsémmel!

-          Hogy… k-kivel?

-          Ja, van egy öcsém!

-          Hány éves?

-          29! Ikrek vagyunk…

-          Végül is… jobb, mintha a szüleiddel…

-          Viccelsz? Ő rosszabb!

-          Mi?

-          Nyugodj már meg kicsim, csak viccelek!

-          Nem jó játék ám! –bökdöstem meg.

-          De igen! –nevetett.

-          Olyan vagy! –szálltam ki az ágyból.

-          Milyen?

-          Olyan… most haragszom rád! –nyújtottam ki a nyelvem.

-          Na kicsim… -húzott vissza és fölém hajolt.

-          Most már kicsim?

-          Emily kicsim! –fogta meg az arcom.

-          Hát tudnék én rád haragudni:

-          Hát nagyon remélem, hogy nem!

-          Csókolj meg és elnézem!

-          Szeretlek! –mosolyodott el, majd gyengéd csókot lehelt ajkaimra. De egy csóknál most nem álltunk meg.

Sokkal tovább mentünk, mintha a mennyországban lettem volna. Még sosem figyelt rám valaki ennyire, mint Tom, még senki sem szeretett ennyire…