-          Szia… - köszönt Emma halkan, mintha a szemembe sem mert volna nézni.

-          Mit keresel itt? –kérdeztem- Apád tud róla, hogy itt vagy?

-          Tudja és hallottam, mi volt tegnap! Sejtem, mit gondolsz most rólam…

-          Ezek után természetesen a legrosszabbat…

-          Félreérted, én nem akartam nektek rosszat! Komolyan gondoltam, amiket múltkor mondtam! Annyira belemerültem az izgalomba, hogy elfelejtettem apának szólni, ne haragudj rám…

-          Bocsánatot kérsz? –ráncoltam a homlokom.

-          Igen! Nem akarok már ellened tenni semmit sem, boldoggá teszed apát és tegnap nagyon pocsékul érezte magát, amikor hazaértem. Azt mondta, csúnyán beszélt veled, pedig nem érdemelted meg! Elmagyaráztam neki, mi volt, hogy az én hibám volt!

-          Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezeket… - köszörültem meg a torkom.

-          Béke? –nyújtotta felém a kezét, amit el is fogadtam.

-          Egy feltétellel!

-          Mi lenne az?

-          Elfogadom a békejobbot és a bocsánatkérésedet, ha innentől tényleg nem lesz semmilyen svindli, átverés! Én nem ellened vagyok, én Tomért… már ha még kíváncsi rám…

-          Kíváncsi! –vágta rá.

-          Ezt honnan veszed?

-          Tőlem! –lépett fel a lépcsőn Tom, a lánya mögé- Szia… -nézett rám bűntudatosan.

-          Szia… - kaptam el a tekintetem.

-          Beszélhetünk?

-          Gyertek… - engedtem be őket.

-          Várj a nappaliban! –utasította Emmát, mi pedig a konyhába mentünk.

-          Hallgatlak… - dőltem a konyhapultnak.

-          Emma elmondta, hogy az ő hibája volt… és ne haragudj rám a viselkedésemért, csak nagyon aggódtam…

-          Ez érthető…

-          Elmondta, hogy beszéltél az osztályfőnökkel, és mindennek utána jártál aminek… aminek egy anya utána járt volna, és nagyon hálás vagyok ezért…

-          Hát… nincs mit… tudni akartam, hová megy és kikkel… nehogy bajba keveredjen, vagy tudom is én…

-          Azt csináltad, amit én tettem volna…

-          Tényleg azt hittem, hogy tudsz róla…

-          Tudom… Bocsánat, hogy úgy beszéltem veled… nem érdemelted meg és borzasztóan érzem magam…

-          Nem nagy tragédia Tom, megértem… aggódtál érte…

-          Igen… nos… megbocsátasz?

-          Meg! –mosolyodtam el.

-          Köszönöm! –sóhajtott fel megkönnyebbülten - Na és mit gondolsz… megcsókolhatnálak?

-          Hát ezen még gondolkodnom kell! –húztam magamhoz a pólójánál.

-          Csak ne tartson sokáig… -hajolt közelebb.

-          Hm…

-          Nos?

-          Üsse kő… csókolj meg! –cirógattam meg a tarkójánál a pihéket és ő már meg is csókolt.

-          Hiányoztál!

-          Tegnap láttál…

-          Akkor is! –simogatta a hátamat forró tenyerével, ami mindig meleg és mindig fűt engem- Valamiről beszélnünk kell…

-          Igazad volt, ha valami ezzel kezdődik, tényleg rossz érzése támad az embernek… -húztam el a szám.

-          Ettől nem lesz… -mosolyodott el és apró csókokat hintett nyakamra.

-          Miről van szó?

-          Legyél a feleségem! Úristen, hát kimondtam végre!

-          Ő… -néztem rá döbbenten. Sokat gondolkodtam ezen az utóbbi időben, de mégis meglepetésként ért ez az egész…

-          Nézd én szeretlek! És biztos vagyok benne, hogy soha senkit sem fogok akkora szerelemmel szeretni, ahogyan téged! Azt akarom, hogy komolyabbra forduljon a kapcsolatunk, persze csak ha te is szeretnéd… Fogalmam sincs, mit gondolsz erről az egészről, korai, nem korai, de… de azt akarom, hogy minden reggel melletted ébredjek fel és te várj haza és együtt éljünk és talán még legyen egy kicsi Emma mellé! Oké, most teljességgel rád ijesztettem, igaz? Nem ez volt a célom, hidd el, én csak…

-          Tom… - fogtam be a száját- Ha tovább mondod ezt az össze visszaságot, rontasz a helyzeten…

-          Oké…

-          Szeretlek!

-          Én is téged…

-          Még nem végeztem!

-          Bocsi…

-          Szeretlek, és nagyon boldog lennék, ha a feleséged lehetnék!

-          Istenem… - vigyorodott el boldogan.

-          Van még valami…

-          Mi?

-          Azt hiszem, terhes vagyok…