-          Tudtad, hogy nem én kértelek meg, hogy taníts gitározni…

-          Igen…

-          Miért vállaltad mégis? –kortyoltam a narancslébe.

-          Mert veled akartam lenni! Már mióta letegeztél! –mosolyodott el.

-          Hú, nagyot koppantam, amikor megtudtam, hogy a tanárom vagy…

-          Tetszettem neked?

-          Ő… nem!

-          Hm? –nézett rám hitetlenkedve.

-          Igen… megfogott benned valami… -pirultam el.

-          Jaj, mikor elpirulsz, nagyon nehéz uralkodnom magamon! –fordult el.

Félreraktam a tányért, és mögé másztam.

-          Ne mond, hogy olyan gyönyörű este után is zavarban vagy, mint amilyet tegnap este átéltünk… -súgtam a fülébe és én átöleltem a nyakánál.

-          Végem van! –nézett hátra rám.

-          Miért? –pusziltam meg az arcát elmosolyodva. Lehajolt hozzám és megcsókolt.

-          Lehet valami ennyire jó? –nézett végig rajtam.

-          Sosem hittem volna…

-          Hogyan szerethetnélek jobban? –ráncolta a homlokát.

-          Csak… maradjunk még így egy kicsit! –hunytam le a szemem.

A hasamra hajtotta a fejét, akárcsak egy jóllakott kandúr. Édes volt…

Végig simítottam a fején, majd én is ellazultam és élveztem az összebújást.

Dél körül másztunk ki ismét az ágyból, készítettünk reggelit, utána ismét az ágyban kötöttünk ki.

Együtt letusoltunk, egész nap egy percre sem akartunk elszakadni egymástól.