-          Arról nem volt szó, hogy ős is jön! –nézett Emma Tomra megsértetten.

-          Kicsim, ő…

-          Nem érdekel, nem akarom, hogy velünk jöjjön! Azt akarom, hogy menjen el!

-          Emma… - szóltam közbe.

-          Ne szólj hozzám!

-          Ide figyelj kislányom, márpedig Izabella is velünk fog jönni, mert…

-          Már jobban szereted őt nálam!

-          Hogyan mondhatsz ilyet?

-          Gyűlöllek titeket! –kiabált ránk Emma, majd felrohant a szobájába.

-          Beszélek vele…

-          Meg… megpróbálhatnám én? –kérdeztem.

-          Biztos?

-          Szeretném… - felmentem a lépcsőn és bekopogtam Emma szobájába.

-          Menj el!

-          Emma… - nyitottam be és leültem mellé az ágyra- Mi a baj? Miért lázadsz ellenünk?

-          Én nem lázadok, ti felnőttek rögtön ezt hiszitek, ha valamit nem úgy csinálunk, ahogyan ti akarjátok.

-          Akkor mi bánt? Mitől félsz?

-          Attól, hogy elveszítem az apámat… hogy csak veled foglalkozik, engem pedig elhanyagol majd…

-          Elhanyagolt bármikor is? –kérdeztem.

-          Nem… még nem…

-          Nem is fog, hidd el! Nézd Emma, neki nagyon fontos, hogy jól kijöjjünk egymással, szeret téged! Attól még, hogy engem is beengedett a szívébe, téged nem szeret kevésbé, higgy nekem! És soha nem is fog! Különben nem akarná, hogy jól kijöjjünk!

-          Lehet… - ismerte be.

-          Mit szólsz, elássuk a csatabárdot? Mindkettőnknek ugyanaz a célunk, hogy Tomot boldoggá tegyük, ugye?

-          Hát… jó lenne már egy nő ide… Tudod, amikor kicsi voltam, apa randizgatott, de miattam sosem volt tartós… De te nem léptél le…

-          Szeretem az apádat!

-          Akkor jó! –mosolyodott el - Na és… téged… téged zavarna, ha néha… szóval kikérném a véleményedet? Nagyival sok mindent meg lehet beszélni, de mégsem az igazi! Sok mindent nem ért, például, nem engedi, hogy sminkeljem magam, pedig van egy srác és…

-          Egy srác? –mosolyodtam el.

-          És az osztályból már minden lány sminkeli magát…

-          Akarod, hogy kifesselek?

-          Tessék? –csillant fel a szeme.

-          Nézd csak! –vettem elő a sminkes holmit a táskámból- Mi a kedvenc színed?

-          A barna!

-          Remek, gyönyörűen ki fogja emelni a szemed! –kacsintottam rá.

Végre egy hullámhosszom voltunk, nagyon jó érzés volt, hiszen a kezdeti ellenségeskedésnél sosem gondoltam volna, hogy ez a pillanat valaha is eljön. Emmának láthatóan hiányzott egy anyafigura, akivel mindent megbeszélhet. Egyedül Simone-nak köszönhető, hogy eddig megvolt nélküle.

-          Mit gondolsz, apa elengedne a gólyabálra? –kérdezte- Ott lesz az a srác is, aki tetszik… kifesthetnél akkor is ilyen szépen.

-          Biztosan rá lehet beszélni! –kacsintottam.

-          Köszi! –ugrott a nyakamba.

-          Mi lenne, ha lemennénk, hm? Azt hiszem, bocsánatot kellene kérned apádtól…

-          Elég rondán beszéltem vele…

-          Igen…

-          És veled is! Sajnálom… tényleg…

-          Semmi baj! –öleltem magamhoz.

-          Furcsa most ez az egyet értés, nem? –nézett fel rám mosolyogva.

-          Remélem, hamar hozzá szokunk, mert nekem nagyon jó érzés… és biztos vagyok benne, hogy Tom is boldog lesz!

Igazam volt. Tom úgy érezte magát, mintha neki lett volna születésnapja, hiszen ő kapott ajándékot. Békességet a számára két legfontosabb személy között végre.

A meglepetés jól sikerült, Emma elsírta magát a sok ember láttán, és amikor a lovat is megkapta, rájött a sikító görcs. Örömkönnyeivel küszködve ült fel a felnyergelt szépségre és alig akart róla leszállni.  Tökéletesen sikerült minden.

A torta fél perc alatt elfogyott, a süteményeket mindenki dicsérte, Emma barátnői is sorban kipróbálták a lovat, aki élvezte a nagy figyelmet.

Tényleg szokatlan volt még ez a nagy béke, de azt kívántam, hogy örökké tartson. Volt egy olyan érzésem, hogy ez már mindig így lesz. Végre helyére került minden.

Mi felnőttek valamikor 11 tájt magára hagytuk a fiatalokat, hagy bulizzanak csak, hisz a 16. születésnap fontos egy lány életében. Bár Emma mondta, hogy maradjunk még, mi tudtuk, hogy inkább a barátnőivel szórakozna, úgyhogy hazamentünk hozzám.

-          Büszke vagyok rád… -ölelt át hátulról Tom az ágyban.

-          Hm? Miért? –kérdeztem álmosan.

-          Nem tudom, mit beszéltetek Emmával a szobájában a buli előtt, de szép volt… jobban csináltad nálam is…

-          Néha egy lánnyal csak egy másik lány ért szót…

-          Attól tartok…

-          Talán csak mázlim volt… - ásítottam.

-          Talán örökre magamhoz kéne láncolnom téged, hogy ezt megtudjuk… -súgta a fülembe, majd arcát a nyakamba fúrva elaludt.

Azonban én már nem tudtam aludni aznap éjjel…