<Tom szemszöge>

-           El fog jönni! –mondtam a telefonomba, miután Bill végre felvette- Pedig lemondtam!

-           Tom, hagyd már! Hiányol!

-           Dehogy, csak… csak…

-           Csak? Miért menne el, ha lemondtad? Egyértelmű!

-           Nem tudom, én eljövök itthonról, az biztos!

-           Ne csináld! Félsz tőle?

-           Magamtól félek! –tettem le. Nem lehetek otthon, amikor megjön! Nem bírnék magammal! Nem akarom a saját hülyeségemet rázúdítani. Talán csak átmeneti ez az érzés… de miért lesz egyre erősebb?

4-re mentem Tomhoz, becsöngettem és vártam. Semmi! Nincs itthon? Megpróbáltam felhívni, de ki volt kapcsolva…

-          Előlem bujkál? –kérdeztem kétségbeesetten húgomat, amikor hazaértem.

-          Nem tudom! Lehet, hogy csak beleképzeled és nem is bujkál! Úgy értem, mi van, ha tényleg programja van?

-          Lehet, hogy igazad van… - sóhajtottam- De rám sem néz, se semmi! Ma is csak úgy elrohant mellettem!

-          Nyílván tartja magát a tanár szerephez! Jót akar neked!

-          De nekem akkor jó, ha…

-          Ha… a közeledben van?

-          Azt hiszem, beleszerettem a tanáromba!

-          Ez eddig is nyílván való volt!

-          Hiányzik, most mit csináljak? Adjam fel?

-          Nem tudom, hogyan lenne jobb…

-          Ha együtt lennénk, ártana, de ha nem, akkor is! Szeretem őt, de… de miért pont őt, aki hallani sem akar rólam?

-          Szerintem neki sem vagy közömbös! Jót akar neked, ezért tartja távol magát tőled! Így nem kerülsz bajba!

-          Ha ez az ára, inkább bajba keveredek…

-          Te elég csúnyán belezúgtál…