Billnek igaza van, a tapasztalatokból tanulunk és a kudarcok tesznek erőssé minket. De vannak alkalmak, amikor ezek kivételek. Mert mindkettő út csak rossz véget érhet.

Nem tudom, ki a bátyja, de ha tényleg szereti azt a lányt, nem bujkálnia kéne, hanem elé állni és nyíltan kimondani, mi van.

Azután két opció van, vagy elküldi, vagy sem. De ha meg sem próbálja, sosem derül ki, mit érez a lány. Mert az egy dolog, hogy leállította, de az még nem azt jelenti, hogy ő nem akarja.

Attól függ, mennyire élnek más világban. Ha nagyon, akkor érthető a lány félelme.

Ez a szituáció tényleg hasonlít a miénkhez Tommal, majdnem egyezik, bár kötve hiszem, hogy a bátyjánál a két külön világ tanár és diák.

Hétfőn megint próbálok majd beszélni Tommal, ha akkor sem megy, akkor én is kerülöm, így legalább gyorsabban fog menni a felejtés.

Nem vonzódhatok hozzá! Csak hozzá nem! De talán ez már több is vonzódásnál… lehet, hogy tényleg létezik szerelem első látásra? De nem szerethetek bele tanárba, még ha… olyan édes és vonzó és fiatalos és jó fej, mint Tom… Basszus, mibe keveredtem meing. Miért mindig az elérhetetlenek tetszenek?

<Tom szemszöge>

-           Merre jártál öcsi? –kérdeztem Billt, amikor beugrott hozzám.

-           Egy kávézóban! Nem rég nyílt, egész aranyos! Finom a teájuk is!

-           Értem, és egy tea tartott eddig?

-           Ja nem, csak közben beszélgettem Emily-vel, az egyik pincérnővel! Nem néztem az időt, bocsi!

-           Emily? –hagyott ki pár dobbanást a szívem.

-           Igen! De nyugi, nem a te Emily-d! Beszéltem neki rólad, de nem ismert fel, úgyhogy nem ő az!

-           Hál’ isten… Nem nagyon kéne megtudnia, mit érzek, pláne, hogy most kerülöm…