Másnap óra után beszélni akartam vele.

-          Tanár úr…

-          Jó napot! –köszönt rám sem nézve és összeszedte a cuccait.

-          Beszélhetnénk pár percet?

-          Sajnálom, de most nem alkalmas!

-          És az óra?

-          Nem érek rá! –hagyott ott.

-          De… -néztem utána.

Ennyit erről. Mi baja van, rosszat tettem, vagy mi? Nem értem. Mindenesetre ez szépen hazavágta a napom. Olyan ridegnek tűnt, és ez rosszul esett.

Hiányzik Tom… Miért csinálja ezt, mi történhetett? Hogy tudjam meg, ha nem ér rá beszélni sem?

Mivel a délutánom szabad lett, bevállaltam egy műszakot a kávézóban.

-          Tessék, a kávéja! –vittem ki a rendelést az egyik asztalhoz.

-          Ő… én nem kávét rendeltem! –nézett rám a fekete hajú férfi, és mintha valahonnan ismerős lett volna- Bizonyára a szomszéd asztalé lesz! Én jeges teát kértem!

-          Elnézést… máris hozom a teáját…

-          Semmi gond, én ráérek! A bátyám úgyis lemondta a programot! –mosolygott kedvesen.

-          Ha ez vigasztalja, az enyémet is lemondták… -mentem vissza a pulthoz a teájáért.

Elkészítettem és már vittem is neki.

-          Tessék! –tettem le elé- És még egyszer elnézést a kényelmetlenségért!

-          Ugyan hagyja már, nem ül le?

-          Nem lehet, dolgozom…

-          Amint látom, nincs valami nagy forgalom most! –nézett körbe.

Rajta kívül csak két asztalnál ültek.

-          Miért ne… –foglaltam helyet vele szemben.

-          Bill vagyok! –nyújtott nekem kezet.

-          Emily! –mutatkoztam be én is.

-          Emily… a bátyám is egy Emily-be van belezúgva! –mosolyodott el.