Az állatkert után beültünk egy közeli kis étterembe ebédelni.

-          Most olyat fogok tenni, amiért utálni fogsz… -súgta a fülembe Tom, amikor lesegítette rólam a kabátomat.

-          Mit? –kérdeztem.

-          Na, akkor én elmegyek a mosdóba, ti üljetek le addig valahová! –mondta már mindkettőnknek. Hát erről van szó, kettesben hagy minket, de nem tudom, ennek jó vége lesz-e. Mi a fenét csináljak most? Emma ki nem állhat…

-          Akkor őő… szeretnél rendelni, vagy megvárjuk Tomot? –fordultam Emmához, aki már elfoglalt egy asztalt.

-          Nekem mindegy! –rántott vállat.

-          Oké… -ültem le vele szemben a másik oldalra- Na és… hogy érezted magad? Jó volt az állatkert?

-          Tűrhető…

-          Én úgy láttam, élvezted…

-          Akkor miért kérdezted? Nem kell úgy tenned, mintha érdekelne, mi van velem… nem várja el senki sem… –emelte rám szemrehányó tekintetét. Kezdett elegem lenni…

-          Figyelj Emma, én…

-          Hozhatok valamit? –lépett az asztalunkoz egy pincérnő.

-          Még nem döntöttük el… -mondtam.

-          Én már igen! –mondta Emma felháborodva- Makarónit kérek narancslével!

-          Én még nem döntöttem… -mondtam újra, a pincérnő elment, Tom viszont visszajött.

-          Na, jól szórakoztatok, amíg nem voltam? –ült le mellém.

-          Nem! –mondtuk egyszerre Emmával, és én kinéztem az ablakon, ő pedig valahová a pult felé.

-          Ó… -Tom savanyú képpel konstatálta a feszült légkört, de nem akart vitát, így inkább megnézte az étlapot.

Baromi kellemetlenül éreztem magam a továbbiakban, inkább nem is szóltam semmi sem a hátralévő kis délutánunkban. Tom persze fogta a kezem és próbált jókedvre deríteni, de nem igazán ment neki. Hogy lehet az, hogy a családjából mindenki szeret, mindenkivel kijövök, csak a lányával nem…

-          Minden rendben? –kérdezte Tom, amikor már kettesben voltunk nálam és végeztünk a vacsorával.

-          Persze, minden… nem kell estére hazamenned?

-          Nem, Bill kisajátította Emmát, filmezni fognak… Itt alhatok… ha akarod… -csókolt meg.

-          Az nagyon jó lenne…

-          Tudom, hogy nem volt felhőtlen a mai nap… és sajnálom, hogy nem jöttök ki! De nagyon sokat jelent, hogy nem borultál ki… a kamaszok nehéz esetek…

-          Nem fogom feladni Tom! –jelentettem ki elhamarkodottan, ámde annál komolyabban.

-          Szeretlek… nagyon… Mi lenne, ha holnap csak kettesben lennénk, hm? A mai nap után megérdemled a kényeztetést… -vett fel a karjaiba.

-          Csábító… -sóhajtottam fel fáradtan.

-          Megbeszéltük… -fektetett a puha párnák közé az ágyamba és a nyakamat halmozta el millió csókkal.

-          Várj csak…

-          Hm? –nézett fel rám- Mi az?

-          Emma nem szeret lovagolni véletlenül?

-          Ez most jutott eszedbe? –nevetett.

-          Képzeld, igen!

-          Bizarr…

-          Na, inkább válaszolj!

-          Nem tudom, nem hiszem, hogy lovagolt már életében…

-          Lehet, hogy be tudom juttatni pár órára, az egyik ismerősömnek van lovardája…

-          Isteni ötlet!

-          Komolyan? Örülni fog?

-          Biztosan! Szeretlek… –fúrta tekintetét az enyémbe- Köszönöm, hogy próbálkozol… sokat jelent… tényleg…

-          Na, és mit kapok érte? –kulcsoltam át lábaimat a csípője körül…

-          Az attól függ, mit szeretnél… -mosolygott rám huncut fénnyel a szemében.

-          Téged… -húztam magamhoz egy forró csókért.

Reggel finom pirítós illatára ébredtem fel, kávéval párosítva.

-          Hé konyhatündér… -leptem meg hátulról Tomot.

-          Mi a… -dermedt meg egy pillanat alatt.

-          Valami baj van? –simítottam végig a mellkasán.

-          Baj? Az nincs… Ruha rajtad? Az sincs… -nyelt egy nagyot és maga elé rántott.

-          De van rajtam köntös…

-          Az egy dolog, de nincs összekötve… -esett nekem.

-          Ez csikis! –nevettem- Levágom a nyelvedet!

-          Te akartad, elvégre így jöttél ki… tudod, hogy ilyenkor nem bírok magammal!

-          És ha ez volt a cél? –húzgáltam a szemöldököm.

-          Na megállj! -rántott magához.

-          Ó, én most is állok… és ahogyan elnézem, te is!

-          Micsoda szójáték kedves, magának a tv-ben a helye!

-          Magának meg az ágyamban… -súgtam a fülébe.

-          Igen? Csak erre kellek, igaz? –álsértődött meg.

-          Pontosan! És arra is, hogy reggelit készíts nekem! –vigyorogtam rá fel.

-          Ez a kihasználások csúcsának a csúcsa! –jelentette ki.

-          Na, és másmilyen csúcsra is tudsz vinni?

-          Na majd meglátjuk! –rántott magához egy szenvedélyes csókért.