Nem tudom, jól tettem-e, hogy azt az SMS-t küldtem, de bíztam benne, hogy nem bánom meg.

<Tom szemszöge>

-           Na? Mit írt? –kíváncsiskodott Bill, én meg csak telefonom képernyőjét bámultam.

-           Eljön! –mosolyodtam el.

-           Na! Ez a csaj nem tudja, mit vállal ezzel!

-           Maradj már, nem csinálok vele semmit!

-           Aha… persze! És ezt el is hinném, ha nem lennék az ikred és nem ismernélek, és nem láttam volna az arcod, amikor elolvastad azt az üzenetet.

-           Tudod mit? Gyere el és nézd meg magad, hogy nem teszek semmit!

-           Szavadon foglak!

-           Oké, akkor 4-re gyere!

-           Jó! Úgyis kíváncsi vagyok rá!

-           Jaj… hát Emily olyan… olyan…

-           Oké, értem, ne kezdj el nekem itt áradozni a diákodról! Aki 19 éves! És te tanítod! És nem akar tőled semmit!

-           Muszáj mindig elrontanod a kedvem, igaz? Miért ne élvezhetném ki ezt az egy hetet?

-           Miért? Ha már magadra nem gondolsz, akkor legalább rá! Kirúgnák az egyetemről, és nem hiszem, hogy megköszönné neked! Nem ezért jutott be, hogy jött-ment tanár csak úgy tökre tegye! Ha olyan érett, mint amilyennek mondtad, akkor ennél több esze van!

-           Igazad van… tudom, hogy igaz, de… ahj… lemondom az órát! –vettem elő a telefonomat lehangoltan és elkezdtem írni neki egy üzenetet.

-           Büszke vagyok rád! –mosolygott rám bíztatóan Bill.

-           Én nem! El sem hiszem, hogy csak így képes vagyok lemondani róla… - dobtam le az asztalra a készüléket, amikor végeztem. Tudom, hogy igaza van Billnek és azt is, hogy ő is sajnálja…

De attól még egy fokkal sem jobb…