Egész nap azt a névjegykártyát szorongattam, és azon rágódtam, hogy mit tegyek. Írtam két SMS-t, az egyikben azt írtam, hogy el tudok menni, a másikban pedig, hogy nem. Azon gondolkodtam, melyiket küldjem el…

<Tom szemszöge>

-          Nem fog eljönni… - panaszkodtam Billnek ebédnél.

-          Honnan veszed?

-          Hát ez egyszerű! Óra után beszélni akartam vele, de lerázott. Kerülte a pillantásom, azt mondta, még nem tudja, hogy el tud-e jönni a délutáni órámra!

-          De hát miért? Történt valami köztetek? –tapintott rá a lényegre.

-          Hát… tegnap… történt… valami… De leálltam, mielőtt rosszat tettem volna!

-          Mit csináltál?

-          Rámozdultam! De nem volt semmi! Se csók, se puszi, semmi! A nyakába hajoltam és… és majdnem elkezdtem, de leállítottam! Szerencsére…

-          Hát akkor nem lepne meg, ha tényleg nem jönne el! Mit képzeltél Tom?

-          Nem tudom! Csak annyira kívánom őt! Akarom őt!

-          Ezért fogod TE lemondani az órát!

-          Nem akarom Bill!

-          Inkább megvárod, míg teljesen beleszeretsz?

-          Ha már nem késő… -mondtam halkan.

-          Hallottam Tom! És hallani sem akarok arról, hogy beleszeretsz egy diákodba! Lehetetlen, értsd meg! Hozzád képest ő még kislány!

-Ő egy érett nő! – kezdtem megint égni az alhasam, ahogy a tegnapi óra eszembe jutott. Amikor a falnál voltunk és vadul mozgott a mellkasa fel-le. Ahogy megfogta a tarkómat… éreztem, hogy reszket…

-Tom! –rántott vissza a valóságba Bill hangja- SMS-ed jött! –mondta, én pedig a telefonomra néztem, ami tényleg üzenetet jelzett. Ismeretlen szám… ez ő lesz.

Megnyitottam az üzenetet és olvasni kezdtem…