Már majdnem feladtam, amikor mégis rátaláltam. Mire? A szerelemre… Rá…

Többszörösen pocsék vakrandik, a rokonok és ismerősök által megszervezett találkozások idegen férfiakkal, a rosszul elsült vacsorák, kínos beszélgetések, szerencsétlenül alakult esték hada után, azt hittem, nincs remény. Bár még nem voltam olyan öreg a magam 30 évével, mégis féltem. Hisz a férfiak egyre fiatalabb és fiatalabb nőket keresnek, én pedig már kezdtem kiesni ebből a kategóriából, ami lássuk be, az önbizalmamnak nem tett jót.

Azután mintha csoda történt volna, akadt valaki. Valaki, aki figyelmes, aki kedves, aki rendes, aki… aki tökéletes… De persze nem lehet minden tökéletes az életben, ha Ő mégis az volt, az élete, pontosabban életének egy bizonyos momentuma nem volt az, ami nem is zavart volna. Mégis mintha közénk akart volna állni. Egy nő. Pontosabban egy másik nő, még pontosabban fogalmazva egy lány… az Ő lánya.

Igen, volt egy lánya, egy 15 éves lánya. Ő maga, 34 éves volt, tehát elég fiatalon lett apa. Már az elején szólt nekem róla, nem ért váratlanul, ám még korainak találta a bemutatását. Elmesélte, hogy 19 évesen, az akkori barátnője terhes lett, ám a lány nem akarta a babát, de Ő nem tudta megtenni. Nem tudta kioltani a saját vére életét, ezért nagy nehezen rávette a lányt, hogy szülje meg. Amint ez megtörtént, a nő lelépett, Neki pedig a testvére és a családja segített felnevelni a kicsit.

Egy év… ennyi ideje voltunk együtt, amikor feljött a téma, hogy szeretné bemutatni nekem. Izgultam persze, hiszen ez nagy lépés, és nem akartam elszúrni, mert tudtam, ez Neki nagyon fontos. Így hát órák hosszat készülődtem a tükör előtt, hogy tökéletes legyek a nagy találkozóra, és pontban 7-kor Ő meg is érkezett és becsöngetett hozzám.

Kipirult arccal, csillogó szemekkel nyitottam ajtót Neki, Ő csak az ajtónak dőlve bámult rám, elégedett mosollyal az arcán, alaposan végigmérve engem.

Rajta egy fekete ing volt, hanyagul kigombolva hagyta a felső néhány gombot, fekete farmer, márkás cipő. Fekete, lefonott tincsei összekötve a tarkóján, szájában hasonló fémes piercing, mint a fültágítói. Pár napos borosta pihent az állán, ami már nem szúrt, de még nem volt hosszú. Pont, ahogyan szerettem. Barna szemei éhesen csillogtak felém.

-          Gyönyörű vagy… -mondta azon az őrjítően szexis, rekedtes hangján, amitől mindenem bizseregni kezdett.

-          Köszönöm! –mosolyogtam rá, és átkaroltam a nyakánál.

-          Szia… -tapadt éhes ajkaival az enyémekre, egy hosszú köszöntő csók erejéig.

-          Szia Tom… -mondtam, amikor már újra stabil lábakkal álltam a földön.

-          Kész vagy?

-          Teljesen kész… -néztem fel rá kábultan.

-          Úgy értem, a találkozásra! Mehetünk? –kuncogott rajtam.

-          Ja, hogy arra! Igen! Kész… azt hiszem…

-          Nem fog megharapni, ne félj… beidomítottam, csak parancsra támad! –kacsintott.

-          Nagyon vicces! –karoltam belé és percekkel később már úton voltunk a házuk felé.

Borzasztóan izgultam, mondanom sem kell. Rémképek jelentek meg előttem, melyekben mindent elszúrtam, nevetségessé tettem magam a Tom számára legfontosabb ember előtt.

-          Kicsim!

-          Hm? –fordultam Tom felé, amikor hozzám szólt.

-          Izgulsz?

-          Borzasztóan! –vallottam be- Látszik?

-          Nagyon…

-          Ne haragudj én csak… csak szeretnék jó benyomást kelteni…

-          Ne aggódj emiatt kicsim…

-          Neked könnyű, te bárkire jó benyomást tudsz tenni!

-          Ezt hogy érted? –fékezett le a ház előtt és rám nézett.

-          Úgy, hogy aki csak rád néz, máris eldobja a józan eszét tőled, olyan szívdöglesztő vagy, én meg…

-          Te meg egy istennő… -hajolt át hozzám.

-          Persze…

-          Az vagy… -csókolt meg szenvedélyesen, minden kétséget kitörölve a fejemből. Mire észbe kaptam, már kipattant a kocsiból, sőt már meg is kerülte azt, hogy kinyissa nekem az ajtót.

-          Köszönöm… -szálltam ki.

-          Kicsim… jó leszel! –csókolt meg még egyszer, megfogta a kezem és bementünk a házba.

-          Hát itt volnánk… -néztem körbe, pedig jártam már itt. Csak akkor Tom lánya sosem volt itt…

-          Megjöttünk! –kiálltotta el magát Tom, lesegítette rólam a kabátot. A nyakamba csókolt, apró mosollyal az arcán konstatálva, hogy libabőrös lettem, majd beljebb tolt a konyha irányába.

-          Á, sziasztok! –fogadott minket Simone mosolyogva, akinek fél év után bemutatott és nagyon jól kijöttünk egymással, akárcsak annak élettársával, Gordonnal és Tom ikrével, Billel, akik szintén a konyhában tartózkodtak. Mindannyian mosollyal az arcukon üdvözöltek és öleltek magukhoz.

-          Csinos vagy! –kacsintott rám Bill bíztatóan, aki mintha a fejembe látott volna. Rettegtem, hogy elszúrok valamit…

-          Köszi! –néztem fel rá hálásan.

-          Emma? –kérdezte Tom.

-          A szobájában van! –Simone- Képzeld, kicsente a táskámból a sminket és kikente magát vele! Úgy nézett ki, mint egy bohóc, felküldtem, hogy mossa le!

-          Kislányok… -nevetett Bill.

-          Kicsim, lejönnél? –kiabált fel a lépcső aljáról Tom, lányának.

-          Megyek! –hangzott a felelet és nem sokkal később, lábak dobogását hallottam a lépcső felől. Mélyet sóhajtottam és csatlakoztam Tomhoz.

-          Kislányom, ő itt Izabella, a barátnőm… -fogta meg a kezem.

Az emeletről egy szép, barna hajú, barna szemű tinédzser szaladt lefelé, halvány mosollyal az arcán, majd amikor meglátott, megállt. Felváltva meredt rám és az apjára, majd sarkon fordult és visszarohant, gondolom a szobájába. Remek, sikerült elszúrnom?