<Tom szemszöge>

Úristen, csak úgy égett az alhasam, ha ránéztem. Alig bírtam magammal… Amikor zavarba jön, annyira édes. És a mosolya… elvesztem a fejem… nem lesz ez így jó.

Le kell nyugodnom! Nem szabadott volna olyan közel mennem hozzá… de amikor megéreztem bódító illatát, legszívesebben azonnal magamévá tenném őt. Ez normális?

Persze, hogy az, gyönyörű, kívánatos nő! Ahj… mibe fogok én keveredni. Bár ő eléggé ellenkezett… érettebb, mint én. Ha nem állít le, biztos nem bírtam volna magammal…

Ezt a két hetet csak kibírom már… remélhetőleg… valahogyan…

Ő úgysem lép, ő úgysem akarja. Az érintéseimet is biztos véletlennek tarja… reménytelen! A tanára vagyok… ő a diákom, nem tehetek semmit! Pedig szívesen szeretkeznék vele… és csókolnám… de számomra ő tabu!

Pedig nem is az a nagyobb baj, hogy kirúgnának, kit érdekel? Sokkal inkább az, hogy ő nem akarná…

Sokáig tartott, amíg le tudtam nyugodni, teljesen kikészített a közelsége. Alig tudtam ellenállni neki. Ha hagytam volna, márpedig szívesen hagytam volna, és kiderült volna, kirúgnák. És engem is…

Nem tudom, miért közeledett annyira, de biztos megfontoltabb annál, mintsem hogy csak úgy letámadjon…

Istenem, ha elképzelem, milyen lehet a csókja… milyen lehet vele szeretkezni… libabőrös leszek…

-          Na milyen volt az óra? –jött be kíváncsian húgom.

-          Fura!

-          Oh… pedig azt hittem, jó lesz…

-          Nem volt rossz… csak a vége… nem értem!

-          Mi volt?

-          Először is rájött, hogy nem én voltam bent tegnap, de annak ellenére holnap is vár! Aztán a falhoz „nyomott” és kis híján megcsókolt… nagyon megijedtem!

-          Nem mondod! –csillant fel a szeme.