<Tom szemszöge>

Emilyvel kapcsolatban egyre furcsább dolgok történnek. Akivel ma én találkoztam, az nem ő volt. Ikertestvér lehet…

Én sem ma jöttem le a falvédőről, nekem is van ikertestvérem és nem egyszer ment be helyettem valahová, amikor még egyformák voltunk. Teljesen egyformák, de mégsem. Ez a lány magabiztos volt, Emily pedig amikor velem beszél, zavarban van.

Nem tudom miért, de így van. Sosem kérné, hogy tanítsam meg gitározni. Le kéne mondanom… de nem akarom. Nem tudom, hogy miatta-e… de megakarom tanítani. Valami megfogott benne és ez az alkalom pont alkalmas arra, hogy megismerjem, legalább egy kicsit is.

Csak ne vigyem túlzásba, nem lenne jó, ha beleszeretnék a tanítványomba. Nem, ő is csak egy a sok közül… de akkor mégis miért ragaszkodok ennyire ahhoz, hogy minden délután lássam őt…

Hisz… hozzám képest ő még kislány. 10 év azért nem feledhető tényező. Mégis amikor lesziázott, örültem neki. És nem csak azért, mert rám nézve igazán hízelgő, de azt láttam a szemében, hogy segíteni akar még így ismeretlenül is. Sok diákot tanítottam már, de egyik sem fogott még meg annyira, mint ő…

Egész este rémálmok gyötörtek… elmentem Tomhoz, mutatott pár akkordot. Hozzáért a kezemhez és összenéztünk. Ahogy csillogott a szeme, ahogy az alsóajkába harapott…

Átöleltem a nyakánál és vadul megcsókoltam finom, puha ajkait. Azt hittem, majd eltaszít, de nem… épp ellenkezőleg.

Kivette az ölemből a gitárt és közelebb mászott hozzám. Megfogta az arcomat és magához húzott még jobban.

-          T-tanár úr… -sóhajtottam fel, amikor a nyakamat kényeztette.

-          Neked csak Tom! –érintette homlokát az enyémhez és mélyen a szemembe nézett.

-          Mi az? –jöttem zavarba.

-          Gyönyörű vagy! –csókolt meg- Őrülten kívánlak!

-          Jézusom! –ültem fel az ágyamon riadtan.