Nem hiszem el, hogy letegeztem a tanárt. Hogy lehettem ekkora hülye? De hát olyan fiatal, nem csoda. És milyen helyes is…

De… de ő egy tanát! Egy egyetemi angol és zenetanár! Hihetetlen, én meg azt hittem, osztálytárs… Letegeztem, meg jól eldumálgattam vele, akkora ökör vagyok.

Egész órán ezen rágódtam. Alig vártam már, hogy kicsöngessenek és odamehessek hozzá bocsánatot kérni. Szépen lejárattam magam, mondhatom, de szerencsére, csak helyettesít.

Ezt a két hetet még kibírom valahogy, aztán visszajön a tanárnő és Tom Kaulitz… tanár úrral nem is látjuk egymást többet.

Tom Kaulitz tanár úr… még kimondani is furcsa. 90 perc önmarcangolás után végre kicsengettek. Megvártam, amíg a többiek kimennek és lementem a tanár úrhoz.

-          Szia! –mosolyodott el, ahogy meglátott.

-          Jó napot! –köszöntem bizonytalanul, de viszonoztam édes mosolyát.

-          Miben segíthetek?

-          Én csak… elnézést szeretnék kérni!

-          Ugyan miért?

-          Hogy letegeztem! Nem tudtam, hogy tanár, és amikor megláttam, olyan volt, mint egy diák! Mármint nem úgy értem, hogy…

-          Semmi baj! Még bóknak is veszem! Mellesleg… 29 éves vagyok!

-          Sokkal fiatalabbnak tűnik! Mármint, nem mintha olyan öreg lenne, csak…

-          Értem! Nos, mindenesetre nincs harag! De most ha megbocsátasz, mennem kell! Tudod, tanítani! –mosolygott kedvesen.

-          Rendben! Csak nyugodtan! Viszlát tanár úr!

-          Viszlát kisasszony! –ment is el.

Hát ez elég furcsa volt…

Ha ő 29 éves, akkor kerek 10 év van közöttünk, nem semmi. Na nem mintha bármit is akarnék tőle, de azért a hátsóját megnéztem magamnak… Hát mit mondjak, nem panaszkodhat. Istenem, de kár, hogy tanár…

De nyugi, már csak két hét. Annyit kibírok! Pláne, ha ilyen helyes tanárt kaptunk.

Csak vigyáznom kell a tegezésekkel, mert kinézem magamból, hogy ha szembe jön velem a folyosón, szívbaj nélkül letegezném…