Hangos dörömbölésre lettem figyelmes és egészen az ajtóig rohantam, féltem, hogy valami borzasztó dolog történt. Kinyitva Tommal találtam szemben magam és a nézésétől azonnal összerezzentem.

-          Tom…

-          Rosszul vagy? –nézett rám aggodalmasan.

-          Öhm…

-          Nem! –válaszolt helyettem- Igaz? Akkor mi a baj?

-          Semmi… -kaptam el a tekintetem.

-          Az a „semmi” már jó párszor közénk állt, szóval halljam, mi van! –jött beljebb és becsukta maga után az ajtót, majd a nappaliban helyet foglalt.

-          Tom, semmi sincs, csak… -ültem le vele szemben.

-          Csak?

-          Nem tudom kiigazodni rajtad! Egyszerűen nem megy! Egyik pillanatban velem akarsz lenni, a másik pillanatban viszont Monát falod és ez…

-          Fáj? –kérdezte halkan.

-          Igen! –néztem rá.

-          Azért, mert ő az a nő, aki szilveszterkor…

-          Hisz nem is ő volt! –fakadtam ki és zaklatottan néztem ismét rá. Hát még mindig nem vette észre?

-          Tudom!

-          Tessék? –ráncoltam a homlokom mostmár teljesen összezavarodva.

-          Már akkor tudtam, hogy te voltál, amikor a party utáni második napon találkoztunk!

-          Semmit sem értek… te tudtad? És hagytad, hogy gyötörjem magam emiatt? Nyomoztattál utána…

-          Arra vártam, hogy te mond el! Amikor bejöttél az irodámba és megéreztem az illatodat, már tudtam, hogy te csókoltál meg! Megakartalak ismerni, ezért találtam ki, hogy nyomozz nekem, mert nem úgy néztél ki, mint aki el akarná mondani…

-          Kellett az állás…

-          És ki mondta neked, hogy kirúgnálak?

-          Senki… én csak… arra gondoltam, miért kellenék neked, hiszen láttam, milyen nőid voltak…

-          Előtted!

-          Akkor is… féltem, ha megtudod, kirúgsz, de nekem kellett az állás, Bradre is gondolnom kellett…

-          Mikor kezdesz már végre magaddal is foglalkozni? –állt fel Tom indulatosan.

-          Igenis foglalkozom magammal is!

-          Egy nagy frászt! –vágott közbe- Mindig csak másra gondolsz, hát nem veszed észre? Nem mondtad el, nehogy kirúgjalak, mert Bradet nevelned kell…

-          Ez így igaz…

-          Közben magaddal nem is foglalkozol!

-          Szóval szerintem mártír vagyok?

-          Nem! Szerintem túl nagy szíved van…

-          Bocsánatodért esedezem…

-          Az istenit Barbara! –rántott fel magához- Azt kell megértened, hogy nem vagy egyedül, világos? Ketten vagyunk!

-          Tom… -néztem fel rá rémülten, hisz nem gyakran láttam még őt ilyennek.

-          Szeretlek! És mostmár nem engedlek el! Mi a baj? –törölte le időközben eleredt könnyeimet.

-          Nem tudom, mit mondhatnék…

-          Mondd, hogy szeretsz!

-          Szeretlek… -mosolyogtam fel rá.

-          És komolyan is gondolod? –simított végig arcomon mosolyogva.

-          Igen! –bólintottam, mire megcsókolt.

-          Most pedig öltözz fel kicsim, meglepetésem van a számodra!

-          Nem lehetne most egy kicsit így maradni? –bújtam közelebb hozzá…

-          Amit csak akarsz… És aztán majd meglátod, mit műveltem!

-          Kezdek félni… -mosolyodtam el boldogan.