Reggel tépelődve ébredtem. Maradjak Tom mellett, vagy ne?

-           Köszönöm, hogy most itt vagy velem…

Tom ezt mondta tegnap. Most… most itt vagyok vele… de most akkor minden rendben van köztünk? És Monával mi lesz? Összeszedtem a ruháimat, felöltöztem és elmentem haza. Tom felébredve, csalódottan realizálta, hogy nem vagyok mellette, de azt gondolta, biztosan csak tiszta ruháért mentem. Megreggelizett, utána felhívta Bradet.

-          Igen?

-          Szia Brad! Tom vagyok!

-          Szia!

-          A segítségedre lenne szükségem!

-          Persze, mondjad!

-          Írtok ma valamiből?

-          Nem…

-          És összefoglalást?

-          Nem…

-          Akkor segítened kell!

-          Oké, miben?

-          Majd elmondom, ha ideértél! Egy doki ismerősöm leigazolja a napod, de ez az első és utolsó ilyen, oké?

-          Oké! Tényleg fontos lehet…

-          Még annál is fontosabb! Idetalálsz?

-          Persze, nemsoká ott vagyok!

-          Rendben, Barbarának ne szólj! –tette is le és izgatottan állt be a zuhany alá.

-          Mész? –kérdeztem Bradtől reggeli után.

-          Igen!

-          Sok sikert!

-          Köszi, délután találkozunk!

Miután elment, beálltam a zuhany alá és hirtelen emlékképek villantak elő. Olyan jó volt ismét Tom karjaiban feküdni. Be fogok csavarodni, ha folyton csak rá gondolok továbbra is, de másra egyszerűen nem megy.

Küldtem egy sms-t Rebecának, utána nekiláttam a lakás kitakarításának, csak hogy lefoglaljam magam.

-          Köszönöm a segítségedet! –szállt be a kocsiba Tom késő délután Braddel együtt.

-          Szívesen! Még mindig nem hiszem el, hogy képes voltál…

-          Senkinek sem beszélhetsz erről!

-          Mikor mondod el Barbinak?

-          Nem tudom még… ha eljön a megfelelő alkalom!

-          És az mikor lesz? –erősködött Brad.

-          Te jobban uzgulsz, mint én! –mosolyodott el Tom.

-          Lehet! Tudod a nővérem… nagyon megérdemelné már a boldogságot…

-          Ne izgulj… azon leszek, hogy az legyen!

-          Makacs tud lenni…

-          Tudom! De én is az leszek, és nem tágítok! Kényeztetni akarom, ahogy csak tudom, és ő hagyni fogja! –jelentette ki eltökélten.

-          Tom… bármi lesz is a vége… én csak azt akarom, hogy tudd, hogy khm… megkedveltelek! Jó ember vagy…

-          Nyugi kölyök, akármi lesz is, mi haverok vagyunk! –kacsintott rá, majd kitette a suli előtt, és dolgozni ment.

Izgatottan parkolt le az iroda parkolójába és jókedvűen szállt liftbe, ám mikor nem talált az asztalomnál, kicsit elbizonytalanodott. Amikor Rebeca meglátta Tomot felé közeledni, már sejtette, hogy ennek nem lesz jó vége.

Nagyon nem…

-          Szia Tom, miben segíthetek? –mosolygott kínosan.

-          Szia Rebeca… Barbara? –dobolt ujjaival az asztalon jókedvűen.

-          Ő…

-          Szóval?

-          Otthon van… nem jött be dolgozni! –bökte ki végül.

-          A rohadt… -szitkozódott Tom dühösen, majd sarkon fordult és elviharzott.