-          Ezt megérdemeltem… -ismerte el Tom, ahogy befelé lépkedett a konyhába.

-          Szia… -köszönt érkező bátyjának Bill.

-          Szia…

-          Mi történt az arcoddal?

-          Én voltam… -köszörültem meg a torkom zavartan.

Fogalmam sem volt, mi ütött belém, amiért megütöttem Tomot, nem akartam. Csak úgy… megtörtént.

-          Öcsi, magunkra hagynál egy kicsit?

-          Persze! Úgyis várnak haza… sziasztok… -elment, én pedig a pulthoz álltam, mert úgy gondoltam, az a legsemlegesebb hely, ahol biztonságban lehetek. Tom vonzerejétől…

-          Kérsz kávét? –kérdeztem csak hogy végre megtörjem a csendet.

-          Nem, köszönöm…

-          Akkor hallgatlak… miért jöttél?

-          Beszélni!

-          Nem értelek… Miért vagy itt? Monával kellene lenned… Ő az a nő, akit kerestél, nem?

-          Nem…

-          Mégis eldobtál érte szó nélkül!

-          Ami azt illeti, te sem szóltál semmit…

-          Mit tehettem volna Tom? Rángassalak el Monától, amikor megcsókol?

-          Elég könnyen feladtad…

-          Te még könnyebben! Fogalmad sincs, mit éreztem…

-          Nem így terveztem a dolgot… -vakargatta a tarkóját gondterhelten.

-          Mi ez az egész? Miért vagy vele, ha egyszer nem szereted? Miért engedtél el olya könnyen? Tudom, hogy a falra mászol tőle és te is tudod, hogy csak a pénzed akarja! Mint az összes többi! Azt hittem, már nem akarsz ilyeneket…

-          Nem! Nem akarok! De muszáj ezt tennem, amíg nem vagy hajlandó…

-          Tessék? Mire Tom?

-          Még mindig nem akarsz semmit sem mondani? –állt fel és megállt előttem.

-          Tom… -kaptam el a tekintetem- N-nem tudom, mit mondhatnék…

-          Figyelj ide Barbara, ez most nagyon fontos… -simított végig az arcomon.

-          Tom… -fúrtam arcomat a nyakába.

-          Barbara… -húzta hátra a fejemet a tarkómnál és megcsókolt. Szomjasan ittam finom csókját és az ingjébe kapaszkodtam. Minden egyes csókja megrengette a világomat, beleremegtem és forró tűz haladt végig minden porcikámban. Hiányzott, hiányzott már a csókja, az érintése, a szenvedélye.

A hálószobám felé araszolgattunk, felvett a karjába és nekinyomott a csukott ajtónak. Nagy erőt vett magán és elszakadt tőlem.

-          Semmi? –kérdezte rekedtes hangon.

-          Mit akarsz hallani Tom? Hogy szeretlek? Tudod, hogy így van! Különben be sem engedtelek volna…

-          A fenébe is, én is szeretlek! Csak az bánt, hogy nem bízol bennem…

-          De én bízom!

-          Nem bízol!

-          Mire vagy kíváncsi? Nincsenek titkaim előtted! Egy van!

-          Tessék? MI? Mire gondolsz? Fogalmam sincs, mire gondolsz Tom, de ha csak ezért vagy Monával, akkor nem szeretsz…

-          Szeretlek, különben nem jövök ide, hogy felpofozz! Ha eszedbe jutna, tudod, hol találsz! –rakott le.

-          Tűnj el a házamból… -dőltem az ajtóhoz összetörten.

Szó nélkül ment el. Mégis mit vár? Mi lehet olyan fontos, amiért csak úgy eldob magától?