-          Tessék?

-          Tessék? –döbbentem le én is Tom után.

-          Én csókoltam meg magát! –ismételte meg hazugságát Mona.

-          De hát…

-          Tudja valamivel bizonyítani? –kérdezte Tom.

-          Nem… de emlékeztetni tudom… -lépett közelebb Tomhoz, átölelte a nyakánál és mire feleszméltem, már szenvedélyesen csókolóztak. Sarkon fordultam és kiviharzottam az irodából.

-          Várj! –jött utánam Tom- Nem mondasz semmit?

-          De… -néztem a mögötte álló Mona elégedett vigyorára- Sok boldogságot! –hagytam ott.

-          Haza mentem! –álltam meg Rebeca asztala előtt.

-          Mi? Jézusom, mi történt?

-          Mona! Mona történt! Egy aljas nő és…

-          Mit csinált?

-          Azt… azt mondta Tomnak… -csuklott el a hangom.

-          Na jó, hazaviszlek! -állt fel.

-          Nem kell, a munkád…

-          Nem fontosabb, mint te! –kapta fel a táskáját.

-          Imádlak…

Hazavitt és egyből ágyba dugott, ahol kényelmesen kisírhattam magam.

-          Na halljam, mit mondott neki!

-          Azt hazudta, hogy ő volt!

-          Ő volt? Micsoda? –nézett rám értetlenkedve, aztán rájött- A csók? Nem mondod!

-          Megcsókolta Tomot!

-          Ribanc!

-          Pedig olyan tökéletes volt minden!

-          Miért nem cáfoltad meg?

-          Nem tudtam, ledöbbentem! Azt hittem, hogy már régen elfelejtettük ezt az egészet, erre ideállít ez a nő, pont a legrosszabbkor! Nem volt elég eddig az, hogy visszajöttek a szüleim, most még jön Monda is és kirúgja alólam a mankómat!

-          Mindig is mondtam neked, hogy egy szarkeverő!

-          Rebeca?

-          Hm?

-          Tomot akarom… -fúrtam arcomat a párnába elkeseredve.

-          Ajj édesem, tudom… -simogatta a hátam.

-          Miért most kell minden rossznak megtörténnie?

Egész nap csak ott feküdtünk, én közben elaludtam, de Rebeca mégsem tágított mellőlem. Reggel ébredeztünk csak, letusoltunk szépen egymás után, elküldtem Bradet az iskolába, adtam barátnőmnek tiszta ruhát és irány dolgozni. Nem rég voltam szabadságon, nem tehetem meg, hogy megint hiányzom.

-          Légy erős, itt leszek, ha kell valami! –köszönt el Rebeca egy puszival és célba vette az irodáját.

-          Légy erős… -vettem egy mély levegőt és én is elfoglaltam a helyem.

Tom még nem volt bent, úgyhogy elkészítettem a szokásos kávéját és elküldtem pár fontos e-mailt.

A vér megállt az ereimben, amikor a liftet hallottam kattanni. Két ember szállt ki belőle, olyan két ember, akiket a legkevésbé sem akartam látni a világon.

-          Ti mit kerestek itt? –pattantam fel a helyemről.

-          Hozzád jöttünk! –mondta a magát anyámnak nevező nő.

-          Felesleges volt, emlékeztek, mi volt a legutóbb? Miért kell nektek folyton a legrosszabbkor feltűnnötök?

-          Nem sértődhetsz meg örökké!

-          Én nem sértődött vagyok, csupán hallani sem akarok rólatok!

-          Nem te vagy Brad anyja, nem tilthatod el tőlünk!

-          Igazad van! Nem én vagyok az anyja, az te volnál, de hol voltál az utóbbi majd’ 10 évben? –kérdeztem.

-          Én…

-          Menjetek el!

-          Addig nem, amíg…

-          Azt hiszem, a kisasszony nem akarja magukat itt látni!- jelent meg a semmiből Tom két biztonsági őrrel az oldalán.