-          Nagyon jól tudja, hogy bízom magában! A fenébe is, már több mint, 5 hónap telt el! Maga szerint nem küldtem volna már el, ha nem bíznék magában?

-          Ki tudja… hiszen az előbb is arra utalt, hogy csak én akarok bejönni! Nem is érdekelné, ha többé nem jönnék be…

-          Micsoda? Hiszen az előbb marasztaltam, hogy még ne menjen…

-          Ki tudja miért…

-          Maga ennyire vak?

-          Hogy érti ezt? Mondja el, mit kéne látnom…

-          Semmit… -mondta halkan és visszahuppant a székbe.

-          Látja… nem bízik bennem…

-          De igen…

-          Bizonyítsa!

-          Mégis hogyan? –kiáltott.

-          Kit véd? Miért nem árulja már el végre? Miért nem bízik ennyire bennem? Csak egy név, az isten szerelmére!

-          A bátyámat! –halkan mondta, mégis a vér is megfagyott az ereimben.

-          Tessék? -hőköltem vissza az információtól.

-          Jól hallotta…

-          És… és ő hol van?

-          Megkeresné és letartóztatná?

-          Nem! De nem értem, miért nincs itt, miért nem látogatja… mi ez az egész?

-          Nincs itt, mert… elvonóra ment, amikor elítéltek… ez volt a feltétel…

-          Milyen feltétel?

-          Azt mondtam neki, leülöm helyette, ha elvonóra megy és tiszta lesz…

-          Értem, de… de hogy tehette ezt?

-          Maga ezt nem érti… ő a mindenem! Bármire képes lennék érte!

-          Mikor… mikor jön ki onnan?

-          Nagyjából akkor, mint én… fél évre ment, anyu múltkor azt mondta, jól halad… még pár nap és én is kint leszek… kérem Amelia… ezt senkinek sem adhatja tovább… Azt mondta, bízzak magában…

-          Igen…

-          Akkor kérem! Ez maradjon a kettőnk titka!

-          Rendben… -sóhajtottam beletörődve- Hihetetlen, hogy csak most mondta el… -rogytam vissza a székbe.

-          Sajnálom… nem azért nem mondtam el, mert nem bíztam magában! Csupán Tom miatt… Biztosra akartam menni! Ha senkinek sem beszélek erről, senki nem is tudja meg…

-          Értem…

Ott ült velem szemben, az üveg mögött, én pedig szerettem volna magamhoz szorítani. Az életemet is rábíznám, akartam, hogy tudja, nem a bizalom hiánya miatt nem mondtam el neki. A bátyámat védtem, bármi áron.

-           Amelia… -mondtam pár perc néma csendet megtörve- Én… -hirtelen kiszáradt a torkom, nyeltem egyet és folytattam… vagyis próbáltam- Én… Khm… nos, maga mit fog tenni?

-           Hogy érti?

-           Ha én kijutok, már nem lesz kit pátyolgatnia…

-           Pátyolgatnom?

-           Mármint, úgy értem, hogy… -te ökör, csak rontasz a helyzeten, azt fogja hinni, hogy látni sem akarod többet… gyerünk, mondj már valamit- Min dolgozik majd?

-           Nem tudom, új ügyek várnak, a mappák sorakoznak már az asztalomon, kisebb-nagyobb tornyokat alkotva…

-           Köszönöm, hogy eddig velem volt! Szerencsés vagyok, hogy bejött…

-           Igazán nincs mit…

-           Minden jót magának…

-           Hát… ég önnel Mr. Kaulitz! –mondta, majd elment több szó nélkül.