Valamikor késő délután tértem magamhoz, amikor az altató és a fájdalomcsillapító hatása kezdett múlni. Ameliáról álmodtam, hogy éreztem az illatát, a haja puhaságát, ajkainak melegét. Bárcsak ez lenne a valóság, de ha bármilyen módon is közelednék felé, valószínűleg fejvesztve menekülne el. Nem az ügyvédem, mégis kinevezte magát annak, így közöttünk semmi sem lehet. Nem mintha akarná… Csak én sóvárgok utána, de nem szúrhatom ezt el. Az őrök nem mondták, hogy bárki is keresett volna, talán ma dolga volt.

Csalódott voltam, pedig igazán nem várhatom el tőle, hogy minden nap bejöjjön hozzám. Mégis olyan jó lenne…

Reméltem, hogy az őr tartja a szavát, és tényleg nem árulja el Billnek, hogy bent jártam. Jobb, ha nem is tud róla, elvégre úgyis aludt… De miért van mégis bűntudatom?

A héten már nem mentem be Billhez, az orvosa egyébként is azt mondta, hogy egész nap alszik, hogy ne fájjon neki a bordája. Hiányzott, de a bíróságon rengeteg dolgom volt és persze a szabadulásán is dolgoztam. Előkerestem az aktáját, és még egyszer átlapoztam, tanulmányoztam. Emlékszem, már amikor a bíróságon kezdő ügyvédként megfigyelőként vettem részt, akkor is úgy vélekedtem, ahogy most is: Bill ártatlan.

Nem fér a fejembe, kinek falazhat.

-          Mi történt magával? –kérdeztem Billtől a következő hét első napján.

-          Egy kis… baleset…

-          Verekedett?

-          Egy kis baleset volt…

-          Kivel verekedett?

-          Senkivel…

-          Miért verekedett?

-          A fenébe is, semmi köze hozzá, nem érti?

-          Bill…

-          Bocsánat… -fújta ki a levegőt idegesen.

-          Mi a baj?

-          Maga szerint mi a bajom? Be vagyok ide zárva, és már elegem van belőle…

-          Maga választotta! Ha nem akar itt lenni, mondja el, kit véd ennyire!

-          Menjen el…

-          Nem megyek! –jelentettem ki.

-          Menjen el… és ne is jöjjön vissza…

-          Miért mondja most ezeket?

-          Mert magának nem itt a helye! Ne itt töltse az idejét, nem valami üdítő érzés lehet… Kérem! Menjen el…

-          Nem!

-          De…

-          Bill! Nem! Nem megyek el! Szüksége van rám…

-          Ugyan miért lenne…-dőlt hátra a székben hanyag kifejezéssel az arcán.

-          Azért, mert nem lenne muszáj kijönnie ide, akárhányszor meglátogatom…  Azt is mondhatná, hogy nem akar fogadni, s én nem tehetnék mást, mint feladhatnám, hiszen magán múlik. De maga kijön! Beszél velem… Maga nagyon magányos Bill. És rám van szüksége! És én mindent meg is teszek majd, ami tőlem telik…

-          Maga elképesztő nő…

-          Köszönöm…

-          Nem bóknak szántam!

-          Tudom! –mosolyodtam el.

Kiakaszt ez a nő, komolyan nem értem, miért csinálja ezeket, de nem is tudja, mennyi erőt ad nekem. Amelia… hát nem látod, hogy csak neked akarok jót? Ezért küldelek el… Nem tudom, mit akar ez a nő, de tetszik… egyszerűen… azt hiszem, beleszerettem.