-          Kérem, Bill! Miért nem mondd nekem semmit? Így nem tudok segíteni! –kérleltem már sokadszorra a beszélő fülke telefonján keresztül a velem szemben ülő férfit, aki számomra oly nagy rejtély volt.

-          Nem kell a segítsége ügyvédnő, boldogulok! Hat hónap nem a világ…

-          De igenis az, egy ártatlan embernek!

-          Kibírható!

-          Bill! Miért csinálja ezt? Azt mondta, ártatlan…

-          Az vagyok…

-          Akkor miért nem mondja el az igazat? Miért tűri, hogy börtönben tartsák?

-          Nincs más választásom…

-          De igenis van! Beszéljen! Valaki kényszeríti? Megfenyegették önt?

Ugyanazt kaptam válaszul, mint megannyiszor a pár hét alatt, amíg be-bejártam hozzá. Azaz semmit. Nem hajlandó elárulni semmit sem, márpedig én azért vagyok itt, hogy kijuttassam. Egyszerűen nem tudom megfejteni őt. A személyisége, ahogyan az élete is, kész homály a számomra, amivel nem akaródzok megbirkózni sehogy sem. Pedig igyekszem. Nem kérte ugyan a segítségem, mégis valami azt súgja, meg kell tennem minden tőlem telhetőt. Még ha ingyen is, hisz nem kért erre. És én sem a pénzért csinálom. Egyszerűen csak taszít ez az igazságtalanság, hogy ártatlan embert tartanak fogva a börtönben, és segíteni akarok. Ám úgy nehéz, ha a másik fél ezt nem akarja. Láthatóan van rá valami oka, valami elég nyomós oka. Pedig a vád nem éppen a legjobb, drogdílerkedés. Persze kevés bizonyítékkal, csak 6 hónapot kapott, ha mondhatom így, „csak”. Elég súlyos ez is egy ártatlan embernek és nem is értem, miért vállalta el a balhét. Kinek falaz? És miért?

Eldöntöttem, akkor is kihozom onnan, ha ő nem is akarja. Mert igenis akarja, csak nem ismeri el. Valakit védelmez ezzel, de tisztán kiolvasom azokból a mélybarna szemekből, hogy igenis, jobb neki idekint, kinek ne lenne. De Bill… Valahogy nem való oda. Valahogyan olyan törékenynek tűnik és megesett rajta a szívem.

Végre elment… nem is tudom, mit csináltam volna, ha még egy perccel is tovább marad. Amelia… egy gyönyörű ügyvédnő, aki nem ért a szóból és minden nap bejár hozzám, csak hogy kihozzon innen. Nem érti meg, hogy felesleges. Mégis… ha ő nem lenne, már begolyóztam volna. Ő az egyetlen kapcsolatom a külvilággal és az ő szavai öntenek belém erőt, hogy kibírjam ezt az időt, amíg bent vagyok. Ártatlanul ítéltek el, ám megérte. Hogy miért? Az egy igazán hosszú történet. Az a lényeg, hogy inkább leülöm ezt a hat hónapot. Drog… hát, ezzel vádolnak, hogy kereskedtem vele. Soha nem tennék ilyet, mégis ezért vagyok itt. De majdcsak kibírom… valahogy.

Amelia… vajon miért ilyen rendes velem? És akkor is az lenne, ha máshol, más körülmények között találkoztunk volna? Fel nem foghatom, mit lát egy ilyen börtöntöltelékben, aki ráadásul drogos is, legalábbis a bírók szerint.

Nehéz lesz kibírni ezt az időt, már csak azért is, mert ha az a nő minden nap be fog járni továbbra is, megnehezíti a dolgom. Egyrészt azért, mert nagyobb lesz a kísértés,hogy bevalljam neki az igazat, másrészt pedig elviselhetetlenebb lesz a bezártság. Csak egy üveglap. Ez választ el tőle, attól, hogy totál bolondot csináljak magamból. Vajon milyen lehet az illata. Valamiért vanília illatot képzelek el. Barna hajának tapintása is biztosan selymes, bőre puha, mégis feszes és sima. Ajkai… azokra jobb inkább nem is gondolni, mert tényleg megőrülök. Isteniek lehetnek, amitől az ember függő lesz, és egyre csak akar még belőlük…

Hazafelé úton is csak Billen járt az agyam. Hogyan segíthetnék rajta? Kemény dió lesz, én pedig csak nem rég óta vagyok a szakmában. Ami az elsődleges lecke, mindig maradj objektív… amit rólam már nem lehet elmondani. Megfogtak Bill szemei, Bill ajkai, Bill arca és az a selymesen lágy hangja a telefon készüléken át. Az a szomorú hang. Mindenképp kiderítem, mit keres ő odabent.

Este volt már, mire hazaértem, ugyanis még a bíróságra is be kellett mennem egy ügy miatt.

-          Sam, nem azt ígérted, hogy nem kerülsz többé bajba? –kérdeztem már-már visszajáró ismerősömet. Samet pár éve ismertem meg, 18 volt, amikor egy boltot akartak kirabolni a haverjaival. Nagy nehezen sikerült megúsznia, ám azóta sem sokat tanult hibáiból.

-          Én igyekszem, de valahogy mindig belerángatnak!

-          Kik? Tudod, hogyha nem mondod meg, örökké csak te leszel a bűnbajuk!

-          Tudom… -sóhajtott lemondóan.

Végül sikerült rávennem, hogy nevezze meg a banda fejét, így az eljárás elindulhatott, Sam pedig védelmet kapott.

Miközben a vacsorámat főztem, végig Bill járt a fejemben. Vajon mit csinálhat most?