-          Hogy-hogy ilyen ez a ház? –kérdeztem ebédkészítés közben- Mármint amaz a lakásod olyan ultramodern, tipikus legénylakás! De ez… a filmekben látni ilyet!

-          Pontosan! Az öcsémmel mindig megjegyeztük, ha láttunk hasonlót, hogy a valóságban tuti nincs ilyen senkinek sem!

-          Erre megcsináltattátok a magatokét!

-          Úgy valahogy! –mosolygott Tom.

-          Akkor ez a kettőtök búvóhelye?

-          Mondhatjuk úgy is! –bólintott.

-          Ó…

-          Mi az?

-          Hát hogy én meg bepofátlankodtam ide és…

-          Na ezt ne! –fogta be a szám a kezével és a szemembe nézett- Én hoztalak el, az én ötletem volt, te azt sem tudtad, hogy van vidéki házam is, úgyhogy elég! Nem hívtalak volna és nem hoztalak volna el, ha nem lennék benne 100%-ig biztos, hogy azt akarom, itt legyél! Velem! Érted?

Csak némán bólogattam.

-          Akkor jó! Elveszem a szádról a kezem, de csak akkor és csakis kizárólag akkor, ha soha többé nem nézed le magad! Nem vagy tisztában az adottságaiddal és az erősségeiddel! Nálad nem láttam még bátrabb és kitartóbb nőt soha életemben! Egyedül neveltél fel egy gyereket és sokkal jobb munkát végeztél, mint némelyik házaspár és nem vársz érte semmit! Fogalmad sincs, mennyire nagyszerű vagy…

-          Így felsorolva tényleg szép, de…

-          Elhallgass! –fogott erősebben Majd én helyreállítom az önbizalmad te makacs nőszemély, világos?

Újabb bólintás a részemről.

-          Helyes! –mosolygott elégedetten, aztán elvette a kezét- Kapsz még levegőt? –kérdezte, de már régen nem kaptam, de nem a keze miatt, hanem a sírás fojtogatott- Jól vagy?

-          Igen! –omlottam a karjába.

-          Na… hé… -ölelt át- Nem akartalak bántani…

-          Nem! Nem, dehogyis! Én csak… akkora hülye vagyok… -mosolyodtam el.

-          Remek, mostmár szidod is magad! –csókolt meg- Mi lesz a következő, te vagy a gonosz mostoha?

-          Nem… -mosolyodtam el még szélesebben.

-          Barbara, én mindent komolyan mondtam!

-          A makacs nőszemélyt is? –néztem fel rá huncut csillogással a szememben.

-          Főleg azt! –csókolt meg.

Égett szag szólt közbe, így gyorsan az ebédnek szenteltük figyelmünket, ezért még megtudtuk menteni, mielőtt kárba vész. Persze felőlem nyugodtan elveszhetett volna, akárcsak én Tom csókjaitól.

Evés után feltérképeztem az egész házat és nagyon tetszett. Nem csodálom, hogy Tomék vágytak rá, ha tehetném, én is építtetnék.

-          Kimászkáltad magad? –ültetett az ölébe Tom a nappaliban.

-          Igen! Csodás! Találtam pár igazán szép ötvösmunkát is a felső szinteken…

-          Na ki vele, mi akartál lenni, ha nagy leszel?

-          Úgy érted, diákként?

-          Igen!

-          Nos, szeretem a művészetet és az volt a tervem, hogy a művészeti egyetemre megyek tovább! Be is iratkoztam, de nem tudtam megfelelően teljesíteni a munka mellett és…

-          Újabb áldozat… -sóhajtott.

-          Nem fontos…

-          De igen, az! De még úgyis fiatal vagy! Festeni bármikor tudsz!

-          Igazság szerint a grafika jobban vonz! De a múlt még jobban!

-          Művészettörténet?

-          Igen! Ahhoz nem kell kézügyesség, ugyanis nekem nincs is sok belőle!

-          Duma! –csókolt meg- Mindenesetre mire vége a hétvégének, mindent tudni fogok rólad! Minden egyes titkodat…