-          Ezért a pokolban fogunk égni! –húzott közelebb Tom mosolyogva. Rajta feküdtem és a kimerültségtől mozdulni sem tudtam.

-          Ugyan miért?

-          Mert gyengék vagyunk… egy hétvégét sem birunk ki…

-          Még nincs hétvége! És különben is, a jó ügy érdekében történt…

-          Miféle jó ügy te buja perszóna! –csapott a hátsómra játékosan.

-          Azt gondoltam, hogy így talán jobban fogod bírni!

-          Ahhoz ennél több kell! –nevetett.

-          A telhetetlenségért nem jutunk pokolra?

-          Nem tudom, majd meglátjuk! –kerekedett újra fölém…

Reggel hazamentünk pár cuccomért hétvégére, még találkoztunk Braddel is.

-          Na én megyek! –jött be a szobámba.

-          Remek… -pakoltam tovább.

-          Üzensz nekik valamit?

-          Semmit! –fordultam a szekrény felé.

-          Barbi…

-          Akkor azt, hogy vasárnap pontban 5-kor itthon vagy! És persze… üdvözlöm őket… -mondtam csalódott arcát látva.

-          Oké! –mosolyodott el- Szia! –puszilt meg, Tommal pedig kezet fogott és elment.

-          Helyesen cselekedtél… -ölelt magához Tom, sóhajtásom után.

-          Igen? –néztem fel rá.

-          Igen! Majd ez is kialakul, hidd el!

-          Nem akarom, hogy kialakuljon, azt akarom, hogy tűnjenek el! –dőltem rá.

-          Minden rendben lesz… -fordított maga felé és megcsókolt.

-          Köszönöm… hogy velem vagy! –csókoltam meg és benyúltam a pólója alá.

-          Számíthatsz rám bármiben! –emelt fel és a falnak szorított- Najó, állj! –lihegte a nyakamba.

-          A fene essen beléd te aljas szemét! –hunytam le a szemem.

-          Miért? –mosolyodott el.

-          Felizgatsz, aztán meg… abbahagyod…

-          Csak megcsókoltalak! Te jártál a pólóm alatt!

-          Nekem már ennyi is elég!

-          Ezt megjegyzem! –csókolt a nyakamba.

-          Hé! Akkor még most döntsd el, mi legyen! Ne szórakozz!

-          Oké! Leteszlek… azt hiszem…

-          Akkor csókolj meg, hogy lenyugodjak!

-          De azt mondtad, hogy az…

-          Gyengéden…

Testem-lelkem összefolyt attól a gyengéd csóktól, amit adott.

-          Így jó?

-          Tökéletes… -mosolyogtam fel rá.

-          Na pakolj, mert mindjárt visszavonom az elhatározásom! –köszörülte meg a torkát.

-          Oké… -dörgölőztem még oda, aztán visszatértem a bőröndömhöz.

-          Ez gonosz volt…

-          Csak várd ki a végét! –zártam be a bőröndöm- Kész vagyok!

-          Akkor menjünk!

Mindent bezártam, utána beszálltam Tom mellé a kocsiba.

-          Hosszú az út? –kérdeztem már út közben.

-          Pár óra!

-          Hm, az jó… -mosolyodtam el.

-          Mire készülsz? –nézett rám egy pillanatra.

-          Én? Semmire! Miért? –vettem le a csizmámat és a lábaimat felpakoltam a kesztyűtartó tetejére.

-          Mit…

-          Te csak vezess! –fogtam meg a combját.

-          Barbara… -nyelt egy nagyot- Olyan vagy!

-          Milyen?

-          Az autópályán vagyunk, hagyd abba…

-          Állj félre… -súgtam a fülébe.