Másnap délután, amikor Brad hazaért a suliból, akkor hívtam fel őket. Persze megmondtam nekik, hogy engem felejtsenek el. Rám ne számítsanak, én sem számíthattam rájuk. Bradet valahogyan megakartam védeni a bekövetkező csalódástól, de tekintve, hogy mennyire izgatott, egyedül nem fog menni.

Brad aznap nem ment dolgozni, inkább csomagolt, pedig csak két nap az egész. Szombat reggel megy, vasárnap délután jön. Kikészített ez a lelkesedés, csak mondta és mondta a magáét, én pedig nem akartam elrontani a kedvét. Minek? Azt majd megteszik a szüleink…

-          Mindjárt jövök! –kaptam fel a slusszkulcsom az asztalról, este vacsora után.

-          Hová mész?

-          El! –vágtam be magam után az ajtót.

Leérve csak beültem a kocsiba és néztem magam elé. Nem sokáig tartott, míg elsírtam magam.

Annyira összejött most minden. Az a szilveszteri csók, Tom, a szüleim. Ennyi mindent már nem bírok egyedül. Megtöröltem az arcom és beindítottam a kocsit.

-          Barbara? –nyitott ajtót nekem Tom.

-          Segítened kell…

-          Mi történt?

-          Visszajöttek!

-          Kik? Miről van szó?

-          A szüleink… Bradet akarják, segítened kell!

-          Én? Mégis hogyan? Azt hittem, ki nem állhatsz!

-          Tudod mit, felejtsd el! Azt sem tudom, miért jöttem ide, bolond voltam.

-          Állj, gyere ide! –húzott óvó karjába- Persze, hogy segítek! Nyugodj meg! –simogatta meg a hátam- Nyugodj meg!

Szorosan bújtam hozzá, mintha az életemet adtam volna a kezébe.

-          Minden rendben lesz, oké? –csukta be az ajtót és a szobájába mentünk. Csak befeküdtünk az ágyába és úgy voltunk. Már ez is olyan megnyugtató volt…

-          Mondd, miért vagy olyan ellenséges mindig, ha valami segíteni akar?

-          Ez nem ellened irányul, hidd el…

-          Akkor ki ellen? –húzott még jobban a mellkasára.

-          Azt hiszem, a szüleim miatt van…

-          Azért vagy ilyen ellenséges?

-          Én… ezt nekik kellene csinálniuk és nem nekem! Én ebbe beleroskadok…

-          De lenne, aki segítene!

-          De hogyan várhatnám el bárki segítségét, ha egyszer a saját szüleink lemondtak rólunk? –sóhajtottam elnyomva egy újabb szipogást. És most itt vannak és…

-          Kitalálunk valamit! –öntött belém életet egy forró csókkal.

-          Remélem…

-          Meséld el…

-          Hétfőn bejöttek az irodába! Először fel sem ismertem őket! Közölték, hogy újra akarják kezdeni!

-          Ú… akkor ez volt a bajod! Valaki mondta, hogy volt bent két ember, veled beszéltek! Azután lettél rosszul! Meg sem fordult a fejemben, hogy a szüleid lehettek! Aggódtam érted!

-          Ne haragudj rám, amiért úgy viselkedtem!

-          Így utólag már érthető…

-          Elviszik Bradet a hétvégére…

-          Mi? És Brad belement?

-          Igen! –mosolyodtam el keserűen- Alig várja, egész nap csomagolt!

-          Óú… -húzta el a száját.

-          Nem bírtam már nézni, ezért eljöttem…

-          Örülök, hogy megtetted! –mászott fölém.

-          Biztos nem haragszol, amiért olyan voltam?

-          Igen! –mosolygott rám- Nyugodj meg, nincs semmi baj! –csókolt meg.

-          Köszönöm! –húztam közelebb a fejét.

-          És tudod mit? –csókolt a nyakamba- Hétvégén te sem unatkozol! Velem jössz a vidéki házamba!