-          Na ne! –nevettem el magam, bár sírni lett volna kedvem- Ezt nem gondoljátok komolyan! Ez valami vicc lesz…

-          Nem az!

-          Akkor is felejtsétek el!

-          Bradnek joga van tudni rólunk!

-          Igen, joga van tudni rólunk!

-          Igen, joga van! De nektek nincs! –álltam fel.

-          Meg kell kérdezned őt! –szólt utánam a magát apámnak nevező férfi.

-          Ne aggódjatok! –néztem vissza rájuk- Meg fogom! De csak hogy ő is elküldhessen titeket a fenébe! –mondtam és a kávézó ajtaja már be is csapódott mögöttem.

-          Barbara! –kiálltott utánam az utcán Tom.

-          Tom? Te követtél?

-          Igen, de…

-          Menj el!

-          Nem! Kik voltak azok az emberek? Bajban vagy?

-          Hagyj…

-          Tudok segíteni?

-          Igen! –nézett fel rá- Szállj ki az életemből! –hagytam ott és sietősen beszálltam a kocsiba. Hazamentem, de Tom utolért és nem engedett be.

-          Figyelj rám! Valami bajba keveredtél?

-          Hagyj már békén! –kiabáltam rá.

-          Nem! Valami történt, napok óta nem vagy jól és…

-          Semmi közöd hozzá!

-          De igen van! Te… terhes vagy? –halkított a hangján.

-          Mi? Na engedj el és hagyd békén!

-          Én… én itt vagyok, rám számíthatsz!

-          Ó, milyen nagylelkű! Tényleg szükségem lenne valamire…

-          Mire?

-          Arra, hogy békén hagyj! –löktem arrébb és becsaptam az ajtót magam mögött.

-          Mi ez az egész? –kérdezte Brad aggódva.

-          Még nem… -rohantam a szobámba könnyeimet rejtegetve.

Kiborít ez az egész, vajon hogyan tálaljam Bradnek ezt az egészet? Hogyan védjem meg?

Másnap, azaz csütörtökön sem mentem be, úgy terveztem, hogy aznap mondom el Bradnek a dolgokat. Megvártam, míg hazaér a munkából és aztán leültettem a konyhába.

-          Beszélnünk kell! –vettem egy mély levegőt.

-          Elmondod, hogy mi bajod volt?

-          Igen! Két ember volt a bajom Brad…

-          Két ember?

-          Igen… a szüleink…

-          Nem értem! Mi van velük?

-          Itt vannak! –böktem ki nagy nehezen.

-          Itt? –nézett körbe.

-          Úgy értem, nem itt a lakásban! De visszajöttek…

-          Itt vannak? De hát miért?

-          Azt mondják, azért, hogy megismerjenek minket, de én nem hiszem…

-          Megismerni? De klassz!

-          Mi? –kérdeztem vissza, jól hallottam volna?

-          Mikor? Hol?

-          Ő… azt akarják, hogy velük töltsük a hétvégét! Szóval te akarod?

-          Igen, te nem?

-          Nem! Számomra meghaltak…

-          Mi? Ne már!

-          Engem ők hidegen hagynak! Ahogy mi is őket, amikor elhagytak! Vagy erre csak én emlékszem? Azt hittem, neked is fájt…

-          Tudom… de én kíváncsi vagyok…

-          Rendben! –álltam fel- Majd felhívom őket! De rám ne számítsanak!

-          Mikor?

-          Holnap! Addig idegeskedjenek csak!

-          Barbi…

-          Mi van, most hirtelen sajnálod őket?

-          Nem! De te is lehetnél egy kicsit lelkesebb!

-          Kösz, nem! Én kihagyom ezt a nagy családi összeborulást!

Elvonultam a szobámba és becsaptam magam után az ajtót. Csalódtam Bradben, azt hittem, mellém áll…