-          Otthon nem volt? –kérdezte Tom Bradet, ahogy az beért az irodába.

-          Nem, nem láttam! Miért? Hová lett?

-          Elment! Még reggel! Az egyik munkatársa mondta, hogy nem érezte jól magát!

-          Biztos ez is csak olyan „női baj”, tudod! –Brad.

-          Remélem! Azt mondták, volt itt két alak, akikkel heves szóváltásba került! Ki is dobatta őket az őrökkel és aztán lett rosszul…

-          Lehet, hogy a kettő nem függ össze! Lehet, hogy csak felülfertőződött és otthon fekszik, ezért nem vettem észre…

-          Remélem! Hívd már fel, hátha neked felveszi…

-          Oké… ki van kapcsolva!

-          Baj van! Érzem, valami nincs rendben! Valami történt! Gyerünk!

Tomék szélsebesen otthon termettek, de már nem voltam ott.

-          Hol van? Hol lehet? –járkált Tom idegesen fel-alá.

-          Fogalmam sincs, lehet, hogy visszament dolgozni!

-          Amilyen makacs nőszemély, kinézem belőle! De ha beteg, akkor hátsón rúgom! Menjünk vissza, és ha ott sem lesz, akkor hazajössz és felhívsz, ha van valami!

-          Oké, menjünk! –zárt be maga után Brad mindent.

Rebeca lakása előtt parkoltam le, kapóra jött, hogy ma szabadnapos, remélem, itthon is van…

Elmeséltem neki mindent…

-          Nem értem, mit akarnak…

-          Én sem, de bármit is, én nem kérek belőle! –jelentettem ki- Hiába próbálkoznak, már késő! Régen késő…

-          Figyelj, és… mi van, ha tényleg újra akarnák kezdeni? Ha…

-          Fütyülök rá! Brad 6 volt, én pedig 13! Akkor mentek el, amikor a legnagyobb szükség volt rájuk! Nem jöhetnek vissza, mintha mi sem történt volna!

-          Én csak azt mondom, hogy talán adnod kellene nekik egy esélyt… vagy legalább meghallgatni őket, mit is akarnak pontosan…

-          Én pedig egyáltalán nem gondolom így!

Amikor hazamentem, még fáradtabb voltam, étvágyam sem volt már, csak egy ágyat akartam.

-          Barbi? –jött ki hozzám Brad a szobájából.

-          Szia…

-          Mi a baj, azt mondták, rosszul lettél!

-          Igen… megyek is és lefekszem!

-          Tom nagyon aggódott, azt mondta, szóljak, ha hazaértél! Nem vetted fel a telefonodat sem!

-          Ne, ne jöjjön ide! Kérlek! Ha… ha kérdezi, nagyon beteg vagyok, és nem akarom, hogy lásson így!

-          De hát…

-          Kérlek Brad, ez most fontos!

-          Rendben…

-          Köszönöm… és most lefekszem, jó éjt!

-          Aludj jól! –nézett utánam aggódva, és amikor becsukódott a szobám ajtaja, már hívta is Tomot.

-          Hazaért? –Tom.

-          Igen, pár perce!

-          Azonnal indulok!

-          Ne! Beteg! Nem akarja, hogy így lásd!

-          De mi baja van?

-          Nem tudom, de elég rosszul festett! Sápadt volt és mintha kiszívták volna belőle az életerőt…

-          Muszáj odamennem…

-          Kérlek, ne! Hidd el, hamar meggyógyul, nem szokott hiányozni a munkából, te is tudod!

-          Tudom… -sóhajtott- Hívj, ha van vele valami!

-          Hívlak!

-          Add át neki, hogy… hogy csókolom!

-          Átadom! Szia Tom!

-          Szia…

-          Tom azt üzeni, hogy csókol… -jött be a szobámba Brad.

-          Köszönöm…

-          Te sírsz… -ült le az ágyam szélére- Rosszul vagy? Hozzak valamit?

-          Nem, nem kell semmi…

-          De hát mi történt?

-          Azt nem mondhatom el!

-          De…

-          Még nem…