-          Felejtsd el… -néztem le a lábunkra.

-          Megmosom a hajad… -csókolt a nyakamba- Szeretem megmosni… olyan finom és selymes! Mint te…

Fantasztikus érzés volt, ahogy masszírozott, és ahogyan illatozott a sampon. Én Tomot szappanoztam be, hogy azért én se tétlenkedjek.

-          Innentől kezdve mindig együtt tusolunk! –törölgette vizes hajamat egy törölközővel.

-          Oké…

-          Rakok rá hajvég ápolót… hogy olyan selymes legyen, amikor a hasamat cirógatja…

-          Tom… -pirultam fülig.

-          Tudod te, milyen jó érzés?

-          Igen… a rózsa…

-          Ó igen… -mosolyodott el- arra én is tisztán emlékszem! Ez kész, testápoló?

-          Innen már magam is boldogulok…

-          Imádom, hogy ilyen édesen zavarba tudsz jönni! –csókolt meg és lesimította rólam a köntöst. Összerezzentem, amikor hideg krémes kezét éreztem a hátamon.

-          Ez nem volt fair! –sóhajtottam fel.

-          De igen… megmutatom neked, hogy mi nem fair… -lökött az ágyra, miközben szenvedélyesen megcsókolt.

Este ment el és az ő hangjára aludtam el, ugyanis felhívott. Rengeteget beszélt, én pedig hulla fáradtam aludtam el.

Reggel jókedvűen ébredtem fel, letusoltam és minél hamarabb elkészültem, hogy Tommal lehessek.

9-kor értem be a z irodába, de Tom még nem volt bent.

-          Barbara? –hallottam saját nevemet, mire felkaptam a fejem. Két idegen alakot láttam magam előtt, illetve annyira mégsem idegeneket… egy férfit és egy nőt…

Mindketten 40 körüli idősek voltak, nem akartam elhinni, hogy tényleg jól látok! Aztán megcsörrent a telefonom. Brad volt az. Pont ilyenkor hív? Felvettem, de egy pillanatra sem szakadtam el a két látogatómtól.

-          Mondd! --- Igen! Rendben… majd megbeszéljük! Rendben, szia!

-          Brad volt az? –kérdezte a nő.

-          Semmi közöd hozzá!

-          Ő volt? –erősködött.

-          Brad meghalt! –álltam fel.

-          Tessék? –kapott a szívéhez.

-          Számotokra meghalt! Ahogy én is!

-          Barbara…

-          Menjetek el! Vagy hívjam inkább a biztonságiakat? Választhattok!

-          Na de…

-          Biztonságiakat a főnök irodájához! –mondtam a titkárságvezetőnek a telefonban.

-          Nem teheted ezt! Ez gyerekes!

-          Pedig már nem vagyok gyerek! 13 éves koromban felnőttem! Őket vigyék! –szóltam az érkező őröknek- Menjetek és ne is gyertek vissza! –szóltam még utoljára, aztán elfordultam tőlük.

Amikor már nem hallottam a hangjukat, lerogytam a székemre. Ez nem lehet igaz. Képtelenség…

-          Jól vagy? –kérdezte egyik munkatársnőm, aki ezek szerint nyomon követte az eseményeket.

-          Nem… -töröltem meg a szemem- Meg… megmondanád Tomnak, ha keres, hogy nem éreztem jól magam és hazamentem?

-          Persze! –mosolygott rám együtt érzőn.

-          Köszönöm… szia! –köszöntem el és már kocsiba is ültem, hogy minél előbb hazaérhessek és kiborulhassak. Nem akartam, hogy más ezt lássa.

Brad 2-kor ért haza, de mivel a szobámban kuksoltam, nem vette észre, hogy otthon vagyok. Evett, majd elment dolgozni, én pedig újra kinyomtam Tomot, aki hívni próbált.

Ezt nem oszthatom meg vele, így is elég neki, hogy lassan kialakul egy apaszerepe Braddel kapcsolatban. Még fel sem fogtam igazán én sem.

Ezt egyedül kell megoldanom, de egyelőre fogalmam sincs, hogyan. Nem, Tomnak is sok lenne, ha megtudná, hogy előkerültek a szüleim…