-          Mész dolgozni? –jött be reggel öcsém a szobámba.

-          Hány óra? –morogtam a párnámba.

-          9!

-          Basszus! –pattantam ki az ágyból.

Felhívtam Tomot és kihangosítottam, közben pedig kerestem valami ruhát, és öltözködni kezdtem. Még jó, hogy este lezuhanyoztam, minden emléket el akartam mosni arról a borzalmas estéről.

-          Igen?

-          Késni fogok!

-          Valami baj van? –vált aggodalmassá a hangja.

-          Elaludtam, bocsánat!

-          Akkor… gondolom, jól sikerült az estéd…

-          Igen… jó volt… -köszörültem meg a torkom.

-          Nekem azt mondtad, pocsék volt! –Brad.

-          Brad! –szóltam rá- Menj ki, öltöznék!

-          Hm, elment? –kérdezte Tom fél perc múlva.

-          Igen…

-          Szóval pocsék volt…

-          Nem!

-          Várlak! –tette le a telefont.

Vajon jól hallottam a hangján, hogy mosolygott?  Kit érdekel, nyomás be dolgozni…

Brad szószátyársága miatt már csak a taxiban bosszankodtam. Nem lehet igaz, hogy nem tudja tartani a száját… mindenesetre már tudom, hogy ne bízzak rá olyan információt, amit nem akarok, hogy Tom is megtudjon.

Beérve az irodába, elolvastam Tom cetlijét, amit az asztalomon hagyott. Az állt rajta, hogy ha megérkeztem, menjek be hozzá.

-          Tom? –kopogtam be.

-          Gyere!

Benyitottam hozzá. Ott ült az asztal mögött és valamit nagyon olvasott.

-          Miben segíthetek?

-          Ülj csak le! –nézett rám olvasó szemüvege felett, ami őrjítően szexisen állt rajta.

Leültem és vártam, mikor végez az olvasással.

-          Nos… -nézett rám jelentőségteljesen.

-          Nos? –kérdeztem vissza, mire felállt és járkálni kezdett a székem és az asztala között.

-          Tudod rólam, hogy céltudatos vagyok, igaz?

-          Igen…

-          Hogy kitartó…

-          Igen…

-          És megszerzem azt, ami kell…

-          Igen…

-          Te kellesz! –támaszkodott székem karfáira, így alig választotta el arcunkat pár kósza centiméter.

-          Tom…

-          Nem, nem hagyom, hogy te meghátrálj!

-          Tom…

-          Az enyém leszel, mert azt akarom, de ami még fontosabb, hogy te is ezt akarod…

-          De…

-          Gyerünk, mondd, hogy engedjelek el…

-          Én… engedj el… -nyeltem egy nagyot. Ilyen sokk kora reggel?

-          Meggyőzőbben, ez elég silány volt! –mosolyodott el.

-          Engedj… el… -nyeltem egy nagyot.

-          Ettől sem ijedtem meg! –dobta szemüvegét az asztalra- gyerünk, üvölts rám!

-          Csókolj meg! –öleltem át a nyakánál és ő azonnal szót is fogadott és megcsókolt.

-          Ez valamiért jobban ment… -csókolt a nyakamba.

-          Gyakoroltam! –vallottam be.

-          Igen? Hogyan? –csókolt meg.

-          Gondolatban! Szinte a nap minden percében!

-          Megmutassam, én mit tanultam a nap minden percében gondolatban: -nézett rám csillogó szemekkel.

-          Mutasd! –néztem fel rá.

Azonnal megcsókolt, olyan szenvedélyesen, hogy a lelkem mélyéig hatolt a forrósága.

-          Upsz, bocsánat! –hallottam becsapódni az irodaajtót, mire odanéztünk, már nem láttunk senkit, de a hangot azonnal felismertem… Mona.