Vacsorára értem haza és szerencsére Brad nem kérdezősködött, hogy merre jártam, bár biztos voltam benne, hogy észrevette az elvarázsolódottságom. Még mindig nem akartam elhinni, amit Tom mondott. Jól hallottam egyáltalán?

Nem vártam a hétfőt, nem akartam Tommal találkozni, de nagy megkönnyebbülésemre, be sem jött aznap. Pedig még a kávéját is elkészítettem, hogy legalább azért ne morogjon. Fog még eleget amiatt, hogy eljöttem tőle.

-          Szia! –jött be 4-kor Brad.

-          Szia! Tom nincs itt, szóval fogalmam sincs, mit kell ma csinálnod! Lehet, hogy…

-          Nyugi, beszéltem vele, felhívott!

-          Felhívott?

-          Aha! –rántott vállat, aztán bement Tom irodájába.

Még hogy felhívta. Nekem bezzeg nem volt képes szólni. Biztos ez a kis bosszúja. Gyerekes… Mit is foglalkozok én ezzel…

-          Megvetted annak a lánynak az ajándékát? –kérdeztem a hazafelé vezető úton öcsémtől.

-          Igen! Szerencsére Tom ellátott tanácsokkal, minek örülnek a lányok!

Mondjuk, ha nem verik át…

-          Tom… -szorítottam meg a kormányt, megint ő- Reméljük, tetszeni fog neki! –erőltettem magamra egy mosolyt Brad felé.

-          Én is!

Hát az ő mosolya már meggyőzőbb volt, mint az enyém, de mit tegyek, ha egyszer egyfolytában arról hallok, akit mindennél jobban… szeretek… vagy gyűlölök? Ezt a két érzést pont csak egy hajszál választja el egymástól és én hol ezt érzem, hol azt. Tommal kapcsolatban semmi sem biztos. Vajon holnap már bejön? Valentin nap lesz… kezdjek félni?

Remélhetőleg Tom felfogta, hogy tűnjön el az életemből.

Másnap bordó ruhát vettem fel, világosbarna kabáttal és csizmával és a szoknyához hasonló vörös táskát. Aznap tiszta idő volt és egész meleg is, így gyalog mentem be dolgozni. Megittam egy kávét és előszedtem a cuccaimat.

-          Barbara, hoznál nekem kávét? –szólt ki Tom telefonon.

Semmi „szia, hogy vagy?”, egyszerűen csak vigyem és pont. Remek, úgy látszik megsértődött, de nem is baj! Legalább kölcsönös az utálat…

Lementem és megcsináltam a kávéját, aztán bevittem neki. Rám sem nézve, csak elvette egy halk „kösz” után. Kimentem és visszaültem az asztalomhoz, ahol egy rózsa várt. Ez meg mi? Ugyanolyan gyönyörű vörös színe volt, mint annak, amivel Tom cirógatott. Volt hozzá egy kártya is, amin ez állt: „Csak rád…”

Egyből az jutott eszembe, amikor Tom azt mondta nekem, „Hát nem látod, hogy én más nőre ránézni sem tudnék?”. Csak rám?

Dühösen mentem vissza hozzá, úgy voltam vele, hogy a fejéhez vágom, velem ne játszadozzon.

-          Tom! Mit keresett ez a rózsa az én…

-          Hm… -húzott magához és megcsókolt. Abban a pillanatban elpárolgott minden dühöm és elgyengült minden végtagom.

-          Ezt miért kaptam? -kérdeztem alig hallhatóan.

-          Isteni volt a kávé… -szuszogta a nyakamba.

-          Bele sem kortyoltál… -néztem az asztalon gőzölgő csészére.

-          Ez esetben köszöntem! Szia… -fúrta arcát a nyakamba teljesen, amitől libabőrös lettem.

-          Tom…

-          Boldog Valentin napot…

-          De hát…

-          Mi az? –csókolgatta a fülcimpám.

-          Tom… -sóhajtottam fel.

-          Igen? Az ember virágot vesz a barátnőjének, nem?

-          Én…

-          Hm? –csókolt meg.

-          Én nem vagyok a barátnőd! –mondtam, mire úgy engedett el, mintha megégettem volna.

-          Khm… -fordított nekem hátat- Köszönöm a kávét… szólok, ha kell valami…