Másnap reggelig nem is találkoztak. Ki tudja hogyan, de kibírták. Nem is értették, mi hiányzik nekik a másikban, de bennük volt a hiányérzet. Bessnek talán hiányzik Bill elviselhetetlen modora és tenyérbe mászó képe? És talán Billnek Bess stílusa?

Már semmit sem tudtak, össze voltak zavarodva teljesen.

-          Bess… mondja… segítene? –kopogott át másnap reggel Bill, amikor hallotta, hogy a nő visszaért a tótól.

-          Miben? –nyitotta ki az ajtót a nő, és ahogy meglátta a férfit, egy kicsit melege lett.

-          Szeretném megfuttatni Diamond-ot… és talán megtűrne a hátán…

-          Rendben! –mosolyodott el Bess. Ez az első közeledése Billnek a lóhoz, amiben a segítségét kéri. Persze, hogy segít neki.

Gyorsan felkapott valami kényelmes ruhát és kimentek az istállóhoz. Először a nyergelést mutatta meg neki, azután kivezettette vele a lovat a pályára.

-          Pár körig futtatom őt, azután átadom magának, rendben? Addig megszokja…

-          Oké… -bólintott Bill bizonytalanul.

Még nem egészen volt biztos magában, de meg akarta csinálni. Egyrészt azért, hogy lássa az anyja, ő sem hasznavehetetlen, másrészt pedig azért, mert nagyon kíváncsi volt már arra a helyre, amibe a nő annyira beleszerelmesedett, hogy ott kezdi minden napját. Biztosan gyönyörű…

5 perc után Bess odanyújtotta neki a kantárt, és hátrább lépett, egészen a kerítéshez. Felült rá és onnan leste Bill ügyeskedését. És nem volt rossz, amit látott.

-          Egészen belejöttem már… -szólt hátra Bill, egészen elmerülve feladatában. Már mióta csak futtatta Diamond-ot, ráadásul egyedül. Büszke is volt magára.

-          Jól csinálja! –bíztatta Bess, majd egy ugrással a kerítés másik oldalán termett és halkan felszívódott. Hagy legyenek csak egyedül, hogy megismerjék egymást. Ő addig elment sétálni egyet a környéken, kivételesen egyedül, ló nélkül. Jó érzés volt, hogy segíthetett a férfinak, ki tudja, ma-holnap már egyedül megy ki a tóhoz…

-          Azt hiszem, mostmár elég lesz… nem gondolja? –nézett hátra Bill órákkal később- Bess? Hová… hová lett?

Hiába nézett jobbra-balra, semerre sem látta a nőt. Vajon hol lehet és… és vajon mikor hagyta őt magára? Bevitte a lovat az istállóba, leszerelte róla a nyerget és a kantárt, ahogyan még Bess mutatta és a keresésére indult. Persze biztosan semmi baja… mégis nyugtalan volt.

A házban sem volt, és ahogyan látta az eget, vihar készülődött. Ennek nem lesz jó vége… Gyors léptekkel indult el valamerre, amerre a tavat sejtette, de remélte, hogy nem ott van. Gyalog elmenni odáig, elég messze lehet és Angel az istállóban volt.

Csak sétált és sétált, már azt sem tudta merre, de még talán visszatalált volna. Aztán eszébe jutott, amiket Simone mondott a medvékről… mi van, ha találkozik eggyel? Akkor sem fordult vissza, meg akarta találni Besst.

-          Bill? –kérdezte Bess a férfit, amikor meglátta.

-          Bess? Hát maga? Merre kóborol?

-          Csak errefelé… Na és maga? Nem fél, hogy eltéved?

-          Egy kicsit… -mosolyodott el.

-          Vihar lesz, ideje lenne mennünk, nem gondolja?

-          Tudja, hol vagyunk? –kérdezte Bill- Mert őszintén szólva, nekem fogalmam sincs…

-          Jöjjön… erre…

Éppen elindultak, amikor hatalmasat dörgött az ég, és elkezdett szakadni az eső.

-          Ez nem lehet igaz… -sóhajtott fel Bill idegesen.

-          Bevitte a lovat, ugye?

-          Igen!

-          Akkor jöjjön! –Bess karon ragadta a megilletődött férfit és maga után húzta. Amilyen gyorsan csak tudtak, rohantak az eső elől

-          Kiköpöm a tüdőmet! –lihegett Bill, amikor betértek az istállóba.

-          Meg kell néznem a lovakat, félnek a vihartól! –engedte el Bess.

-          Mi a fenének kell egyedül mászkálnia… -bosszankodott Bill.

-          Tessék? Azt csinálok, amit akarok, nem tartozom elszámolással!

-          Vagy úgy…

-          Különben is, egy kis esőtől egyikünk sem olvad el, vagy tévedek?

-          De tüdőgyulladást is kaphatunk!

-          Az sem a vég!

-          Magának!

-          Akkor árulja már el, hogy vajon MAGA miért mászkált egyedül? Hiszen nem is ismeri a környéket, maga csak egy kis városi kölyök, aki meg akar halni, ha csak le kell jönnie vidékre pár hetet! Elkényeztetett és hihetetlenül modortalan, pedig én ott segítettem magának az elmúlt héten, ahol csak tudtam! De maga csak nyavalyog és nyavalyog, elviselhetetlen! Szedje össze magát és próbálja meg élvezni a helyzetet és pihenésnek fel fogni! Mint egy nyaralás, messze a várostól, a sok képmutató alaktól távol! Nőjön fel végre és vegye észre, hogy az anyja csak jót akar magának, és Gordon is… és… én is. Ne makacskodjon, hanem fogadja el, ha segítséget nyújtanak magának! Fogalmam sincs, hogy miért jött ide, de higgye el, ennél jobb helyen nem is lehetne!

-          Magát kerestem… -mondta halkan Bill, mint egy mellékes dolgot, pedig Bessnek még a szíve is megállt kis híján.

-          Te… tessék?

-          Ezt kérdezte, nem? Hogy miért mászkáltam egyedül… Hát magát kerestem… Mert akármennyire is tart elkényeztetett, modortalan kölyöknek és még ki tudja, miket vágott a fejemhez az imént, igenis aggódtam magáért, mivel láttam, hogy vihar készül! Ezért indultam el, hogy megkeressem magát… De nem hibáztatom, az emberek gyakran a legrosszabbat gondolják rólam, de senki sem ismer igazán… Tudja mit? Még az anyám sem! Maga pedig főleg nem! Úgyhogy megkérném, hogy ne vonjon le rólam olyan következtetéseket, amikről halványlila gőze nincsen, mert esküszöm magának, hogy a legtisztább cselekedet vezérelt, amikor maga után indultam! –azzal fogta magát és kiviharzott. Bess még hallotta, ahogyan becsapja maga után a ház ajtaját. Mi a fene volt ez?