-          Szóval ott volt az ellenfél, de Brian, a csapatkapitány áttört rajtuk és bedobta! Hihetetlen volt! Ő a legjobb játékos! Tom szerzett nekem autogramot is! –mesélte otthon Brad, de nekem egészen máshol jártak a gondolataim.

Vajon mi lett volna, ha Brad nem vár odakint? Meddig mentem volna el Tommal? Hagytam volna?

Lettem volna olyan hülye, hogy hagyjam, újra kihasználjon? Abban a percben bármire rá tudott volna venni! De szerencsére voltam olyan erős, hogy ellenálljak neki, bár utólag fogalmam sincs, hogy volt rá erőm. A lényeg, hogy sikerült. Mondjuk azért nem akarom kideríteni, hogy vajon legközelebb is menne-e. Emiatt igazán nem kell aggódnom. Mert nem lesz legközelebb! Erről gondoskodom és vigyázni fogok.

-          Nagyszerű! –mosolyogtam öcsémre, mintha tudnám miről van szó.

-          Ez volt életem legkirályabb napja!

-          Örülök, hogy jól érezted magad és remélem jól viselkedtél Tomnál!

-          Nyugi! –forgatta a szemét- Jó voltam!

-          Akkor jó!

-          Barbi… -kezdte lehalkulva.

-          Valami baj van? –néztem rá, eddig szinte kiabálva mesélt.

-          Öhm… Tommal azt beszéltük, hogy hetente kapok fizetést! De mivel ezen a héten kezdtem, még nincs rendben minden a papírokkal, szóval csak következő héten kapom meg a pénzt pénteken…

-          És… pénz kell?

-          Nos… -kapta el a tekintetét zavartan- Nem kell sok, csak pár euró lenne az egész…

-          Ki a lány? –mosolyogtam rá.

-          És tudod kedden lesz valentín nap… -folytatta.

-          Értem! 10 euró elég lesz?

-          10… nézett rám nagy szemekkel- Ig… igen! –vigyorgott.

-          Ki a lány? Egy osztálytársad?

-          Nem, csak az évfolyamtársam… de ő egyszerűen…

-          Szerelmet érzek a levegőben!

-          Köszönöm, hogy adsz pénzt, ígérem, ha megkaptam a fizetést, visszaadom…

-          Ne foglalkozz vele, a fizetésedet rakd el magadnak, ha kell valami!

-          Oké… hú… Tom biztatott, hogy mondjam el neked, és jobb is most! Csak azt hittem, ez olyan férfi dolog… tudod…

-          Tom… -mondtam halkan.

-          Igen, vele már beszéltem erről.

-          Értem… -köszörültem meg a torkom- Tessék, itt a pénz! Okosan bánj vele! Most mennem kell dolgozni, a szobámban leszek! –hagytam el a konyhát- Tom! Megint ő! –vágódtam le az ágyamra dühösen.

Előkotortam a tegnap kiderített telefonszámokat és felhívtam az első nőt a listán.

Meglepett, mennyire jó érzés volt, amikor az első 5 nő közölte velem, hogy randizgatnak valakivel, és úgy néz ki, a későbbiekben még komolyra is fordulhat az ügy. Pedig ennek rossz hírnek kellene lennie, mert ez azt jelenti, hogy már csak 10 jelölt van és közülük akárhány járhat hasonló cipőben.

Nekem pedig muszáj találnom egyet, különben a fizetésemelésnek is annyi.

-          Igen? –vettem fel a telefonomat késő délután.

-          Szükségem van rád! –mondta Tom, nekem pedig dejavúm volt .

-          Munka? –sóhajtottam.

-          Az… -szűrte a fogai közt idegesen.

-          Akkor jó! –mondtam mézes mázosan.

-          Hozd a laptopod!

-          Oké…

-          Én… nos… khm, várlak! –tette le.

Miért érzem azt, hogy nem dolgozni akar? Ugyanakkor azt mondta, hogy vigyem a laptopot is, szóval feltehetően azt fogunk. Remélem, nem töri semmiben a fejét, különben ki kell, hogy ábrándítsam…