-          Esetleg… zavarok? –kérdezte Bill, mire Bess annyira halálra rémült, hogy legurult az ágyról… ám a férfit is rántotta magával, aki egyenesen rajta landolt.

-          Ez… a maga szobája… -állapította meg a nő.

-          Milyen elmés…

-          Azt hiszi, szándékosan ide jöttem be? Nem néztem az ajtót…

-          Miért nem?

-          Mert… ahj, szálljon már le rólam!

-          Na és amikor maga dőlt az én ágyamra? Tudok jobbat! Na és amikor maga dőlt RÁM???

-          Mondtam már, hogy nem volt szándékos, esedezem a bocsánatáért! És most… leszállna végre rólam?

-          Hát nem is tudom…

-          Mondja Bill, maga édesszájú?

-          Igen…

-          Nos… -rúgta meg Bess a legnemesebbik szervénél Billt, aki fájdalmában legurult róla, a nő felpattant, leporolta magát, majd visszanézett a férfira- Így készül a mogyorókrém! –mosolygott le rá, aztán távozott.

-          Ezt… ez még… uhh… -Bill csak feküdt a padlón és nézett a nő után. Ezt még kamatostul vissza fogja kapni, az biztos. Mi a fenét képzel, bejön, ráfekszik és még meg is rúgja? Elment az esze?

Bess a szobájába menekült, nehogy bárki is megláthassa azt a zavart kifejezést az arcán. Na meg azt a széles vigyort. Mi tagadás, jól esett neki megrúgnia Billt, megérdemelte. Ő mondta neki, hogy szálljon le róla… de Bill nem tette. Hát most megkapta.

Bill nem nyugodott, inkább gondolkodott. Meg is volt a bosszúhadjáratának terve, már csak meg kellett valósítania. Először is, meg fogja gyűlöltetni őt az anyjával. Felnyitja a szemét, hogy Bess ne mis olyan jó kislány, mint amilyennek hiszi. Amint összeszedte magát, le is ment hozzá.

-          Anyu, beszélnünk kell!

-          Mondd kisfiam, mi aggaszt?

-          Tudod te, hogy milyen vadállatot tűrtök meg a házban? Közveszélyes és… és egy vadállat!

-          Azért én nem mondanálak vadállatnak, csak szenvedélyes vagy!

-          Én nem magamról beszélek anya! –sóhajtott Bill, türelmét vesztve.

-          Hát kiről? –nevetett Simone.

-          Bessről! Meg… megrúgott…

-          Miért, mit csináltál?

-          Én? Semmit!

-          Bill? –nézett rá átható tekintettel az anyja.

-          Én csak feküdtem az ágyamban, amikor egyszer csak azt érzem, hogy valaki rám ugrik! Bess volt az, aztán lerántott a földre! Azt mondta, nem tudta, hogy ez az én szobám, nem figyelt…

-          Akkor nem figyelt…

-          Igen? És akkor sem figyelt, amikor… oda rúgott?

-          Hova?

-          Hát… ODA!

-          Jaj kisfiam, biztosan megérdemelted…

-          Mi? Ennyi? Megérdemeltem? Nem is az én pártomon állsz?

-          Istenkém, nem az óvodában vagyunk… ezt Bessel beszéld meg, most én mit csináljak? Állítsam sarokba?

-          Például! –tárta szét a karját.

-          Elment az eszed…

-          Hívd le és mondd meg neki!

-          Te most ezt komolyan gondolod?

-          Halálosan! –sétált a lépcsőhöz az énekes és felszólt- Bess! Anyu beszélni akar veled!

-          Agyadra ment a friss levegő… -dünnyögött Simone.

-          Igen? –baktatott le a lépcsőn a nő.

-          Öhm…

-          Anyu mondani akar valamit! –vigyorgott Bill elégedetten.

-          Igaz… hogy megrúgtad?

-          Tessék?

-          Igaz?

-          Igen, de…

-          Ez esetben… a fiam szeretné, ha megbüntetnélek…

-          Mi ez, óvoda?

Bess nem hitt a fülének. Mi a fene… Billnek agyára ment valami? Ennyire azért nem rúgott nagyot és különben is, felnőtt emberek. Ez a bosszú hadjárat elég gyerekes húzás… De Simone miatt engednie kell, tudja, mennyire szereti a fiát, és ha ezzel Bill megnyugszik, akkor Simone is.

-          Khm… a nap hátralevő részében ki kell takarítanod a lakást!

-          Mi?

-          Ez az! –Bill.

-          És te fiam, felügyeled!

Bill már rögtön nem vigyorgott annyira…