-          Megzavartam valamit? –indult Simone Bill után.

-          Nem, az égvilágon semmit sem! Miért? –köszörülte meg torkát az énekes.

-          Csupán azért, mert amikor kijöttetek, egymásra sem mertetek nézni, aztán két ellenkező irányba indultatok el…

-          Nem történt semmi! –fújta ki a levegőt Bill idegesen.

Bess pár kör után visszament az istállóhoz, fogta Angelt-t és kilovagolt a tóhoz, ahol fehérneműre vetkőzött és lehűtötte magát a langyos vízzel. Mi volt ez az egész… tényleg képes lett volna megcsókolni Billt? Azt a felfuvalkodott hólyagot? Csak vacsoránál került elő, addigra megszáradt és elég ideje volt gondolkodni is. Elhatározta, hogy innentől nem foglalkozik vele, elvégre nem azért van itt. Azért jött, hogy tisztázzon magában egy-két dolgot és a farm erre mindig is tökéletes hely volt a számára. Ebbe még Bill Kaulitz sem kavarhat bele, ha a feje tetejére áll se.

-          Jó étvágyat! –tálalta a vacsorát Simone mosolyogva.

-          Viszont…

-          Nos? Milyen volt a második napod Bill? –kérdezte Gordon.

-          Egész… tűrhető…

-          Holnap lecsutakolod Diamond-ot és…

-          Már kész van! Ma megcsináltam… Bess megmutatta, hogyan kell… -szegezte tekintetét ismét a tányérjára. A világért sem nézett volna a nőre.

-          Igen? Remek… talán holnap lovagolhatnál Angel-en, ha Bess nem bánja… Azon a körpályán, ha ráérsz Bess…

-          Öhm… persze, szívesen…

-          Mutasd meg neki, hogyan nyergeljen, hogy Diamond-nál majd egyedül csinálhassa…

-          Rendben…

Feszült csend állt be az asztalnál, Bess és Bill mereven ragaszkodtak tányérjuk kémleléséhez, és amikor végeztek, a padlót bámulva mentek fel.

-          Mi van a fiatalokkal? –kérdezte Gordon a feleségét.

-          Én azt honnan tudnám?

-          Te mindent tudsz!

-          Hát nem tudom, mi van, de ma kettesben találtam rájuk az istállóban, valamit megzavarhattam, mert nagyon zaklatottak voltak és aztán két másik irányba indultak el…

-          Most pedig egymásra sem néztek… nem értem már a gyerekeket…

-          Ők már nem gyerekek… 24 évesek…

-          Nekem még azok! De ki tudja, mi lesz itt a két hét végére.

Bess-t korán kidobta az ágy, a nap első sugarai már a tónál érték, és mire visszaért a házba, Bill is ébren volt. Megreggeliztek, azután kimentek az istállóba.

-          Menjen oda Angel-hez és szagoltassa meg vele a kezét…

-          Mint a kutyáknál? –nézett rá Bill furcsa arccal.

-          Pontosan úgy… de csak óvatosan!

-          Oké… így jó?

-          Rendben, mostmár úgy ahogy ismeri, ha én itt vagyok, nem lesz vele baj… Megmutatom, hogyan kell felnyergelni…

Bess igyekezett a lehető legkevesebbszer Billhez érni, ám amikor mégis megtette, mintha mindenhol műszálas anyagok lettek volna, csak úgy pattogtak a szikrák, amikről próbált nem tudomást venni.

Bill is érezte a szikrákat, ám nem foglalkozott velük. A friss levegőre fogta az egészet, mint a tegnapi képeket is a szeme előtt Bessről. Oké, tegnap véletlenségből elviselhető volt a nő, segített neki, de biztosan csak nem volt jobb dolga. Vagy Simone-nál akar jó pontokat szerezni. Eddig ért gondolataival, amikor Bess megszólalt, ő pedig nem akart hinni a fülének.

-          Most pedig üljön fel a nyeregbe…

-          Mi? –sápadt el azonnal

-          Üljön fel… megkapaszkodik, a lábát beakasztja a kengyelbe, lendület és fel!

-          Na ne…

-          Bill! Akar lovagolni, vagy sem?

-          Nem lehetne csak… nézni őket? Vagy lovagoljon maga…

-          Bill… üljön fel! Nem lesz semmi baj, itt vagyok! Vigyázok magára…

-          Oké… -vett egy mély levegőt az énekes és tette, amit Bess mondott neki. –Ez mozog! –kapaszkodott azonnal az elülső kápába, kétségbe esetten.

-          Jéé tényleg? –nevetett Bess.

-          Nem vicces!

-          Na kapaszkodjon a kantárba szépen! Most lassan, nagyon lassan, kimegyünk a karámba…

-          Bess?

-          Igen?

-          Megfogná a kezem?

Bess hirtelen megdermedt… fogja… fogja meg Bill kezét? Behunyta a szemét és felnyúlt a kezéért. Fogta Angel kantárát és kivezette őket az istállóból.

-          Itt mostmár nem foghatom a kezét… körbe-körbe fogtok menni, először lassan, majd egyre gyorsabban…

-          Kegyelmezzen!

Egyikőjük sem hitte, de a végére egész jól ment Billnek és még jól is érezte magát. Nem észlelték, de már 2 órája voltak kint, amikor Gordon szólt nekik, hogy segíteniük kellene.

-          Megyünk!

-          Hogyan kell leszállni erről az izéről? –kérdezte Bill.

-          Ugyanúgy, ahogyan felszállt rá…

Azonban Billnek nem ment ugyanúgy. Ha szabad így fogalmazni, még többet szerencsétlenkedett vele, mint a felszállással.

-          Nem tudom, merre van a talaj!

-          Na várjon! –azzal Bess megfogta Bill derekát az egyik kezével, a másikkal pedig a fenekét tartotta meg- Lassan…

-          Kö… köszönöm…

Amikor Bill is a földre ért, hirtelen megint melegséget éreztek. Elkapták tekintetüket, Bess visszavitte a lovat az istállóba, majd követték Gordont.

Ebédig segítettek neki szénát pakolni, utána mindketten elvonultak saját dolgukra, ami már második napja volt ugyanaz: lehiggadni.

Bess mérges volt. Mérges magára, amiért ennyire felfújta a dolgot. Csak segített neki leszállni a lóról, nem nagy ügy. Így a legegyszerűbb. De tőle aztán egész este fent lehet rajta, nem érdekli az sem…

Lehajtott fejjel mászkált és szidta magát. Minek jár ennyit rajta az esze? Kit érdekel Bill Kaulitz? A házban feltrappolt a lépcsőn és benyitott egy szobába, amiről azt sejtette, az övé. Annyira sem érdekelte, hogy felnézzen megbizonyosodni róla. Nem az övé volt, de erre csak akkor jött rá, amikor szitkozódások közepette kibújt az ingjéből, és ledobta magát az ágyra… pontosabban arra a valakire, aki az ágyban feküdt… Billre…