-          Itt vagyok! –köszörültem meg a torkom- Mit akar?

-          Hogy mit… mit akarok? –nézett rám megütközve- Mi a baj?

-          Miért hívott?

-          Barbara…

-          Szóval semmi! Akkor én… -fordultam hátra, miután leraktam a telefonját az asztalára.

-          Barbara! –kiabált rám, mire megálltam.

-          Ne kiabáljon velem! –néztem rá dühösen.

-          Bocsánat! –sóhajtott végigsimítva az arcán- Elárulod, mi bajod van? –kérdezte higgadtabban.

-          Te! Te vagy a bajom és ez az egész! –fogyott el a türelmem, hát tényleg ennyire vak? –           A rózsa, a…

-          Akkor nem panaszkodtál! –szólt közbe.

-          Az ing! Nyilván ezt adod minden nőnek, aki az ágyadban megfordul! Hogy még utoljára megnézhesd magadnak, aztán eldobhasd a következőért!

-          Nem igaz…

-          Ó dehogynem! –indultam kifelé.

-          Még senki sem maradt másnap reggelig… -taglózott le ezzel a mondatával.

-          Ezt… nem hiszem el…

-          Pedig igaz!

-          Nem hiszem…

-          Mert nem akarod elhinni!

-          Nehéz lenne, miután láttam innen kimasírozni azt a nőt… a barátnődet!

-          Ő nem…

-          Nem érdekel!

-          Ó dehogynem, különben nem esne ilyen rosszul annak a feltételezése, hogy van még valami közöttünk…

-          Menj a fenébe… -csuklott el a hangom.

-          Az a bajod, hogy én adtam neked életed legszebb éjszakáját! –szólt még utánam.

Még egy utolsó megvető pillantás után becsaptam magam után az ajtót.

-          Francba! –Tom.

-          Francba… -ültem le a székembe összetörten.

-          Mi történt? –kérdezte halkan Rebeca pár perc múlva.

-          Semmi… -hajtottam még lejjebb a fejem, hogy ne lássa a könnyeimet.

-          Tudok segíteni?

-          Igen… -néztem félre, ő pedig magamra hagyott és ezért nagyon hálás voltam neki. Szavak nélkül tudta, hogy most erre van szükségem. Tudja, ha lehiggadtam, úgyis elmondom neki… de előbb egy kis egyedüllét kell.

A délelőtt folyamán síri csendben dolgoztam az asztalomnál ülve. Nem ettem, nem ittam… nem volt kedvem hozzá. Ha feketében lettem volna, még azt is megkockáztathatták volna, hogy meghalt valakim. Nos igen… az egyik énem… amelyik szerette Tomot. Most gyűlöltem. Gyűlöltem. Hogyan is dőlhettem be neki? Én naiv…

Tom sem nagyon jött ki az irodából, mintha lett volna rá oka… ő csak nem hazudtolta meg magát…

-          Szia! –jött felém mosolyogva Brad 4 óra előtt pár perccel.

-          Szia! –erőltettem magamra én is valami hasonlót.

-          Tom hol…

-          Honnan tudjam, kije vagyok én, hogy tudjak minden lépéséről? –förmedtem rá.

-          Ő…

-          Az irodájában… -sóhajtottam- Ne haragudj!

-          Valami baj van? –nézett rám aggódva.

-          Semmi, csak már idegesít a sok gépelés… Menj csak be nyugodtan, biztosan vár már…

-          Oké…

-          Jó munkát! –mosolyogtam rá, majd ismét a géphez fordultam.

Pár perc után viszont tényleg kezdtem begolyózni tőle, úgyhogy pihenésképp lementem a büfébe inni egy kávét. Találkoztam Rebecával, így ő is csatlakozott hozzám. Tapintatosan nem kérdezett semmit, inkább elmesélte, neki milyen volt a hétvégéje. Komoly benyomást tett rá az az illető, akivel randizott, azt hiszem, már Rebeca is szeretne egy kicsit tartozni valakihez. Méghozzá egy férfihoz, akiben megbízhat, és aki megérdemli őt.