Bess csak akkor vitte vissza a lovat, amikor már kezdett sötétedni és félő volt, hogy eltévedne. Bár már kismilliószor végigjárta lovával a vidéket, nem szeretett a sötétben kószálni, még ha nem is kell tartania vadállatoktól, amik ezen a környéken nem voltak. Az istállóba vágtatott, leszerelte Angel-ről a nyerget és minden mást, lecsutakolta és kikefélte a szőrét és a sörényét. Szeretett a lóval foglalkozni, nyáron tökéletes kikapcsolódás itt lenni. Távol a nyüzsgő várostól, amit általában szeretett, ilyenkor mégis jobb volt a nyugalom. Nyugalom… hát a délutánjáról ezt nem lehetett elmondani, amikor is rányitott arra a srácra a fürdőben. De honnan tudhatta volna, hogy van odabent valaki? Ha valaki van odabent, kiakasztják a „Foglalt” táblácskát a kilincsre. Nyilván az az alak azt hitte, övé az egész fürdő.

És habár azonnal sarkon fordult, annyi ideje volt, hogy lássa, nem is rossz, amit lát. Vékony test, de mégis izmos, fekete haj, barna szem, formás fenék… igen… és amit elől látott… nos, az sem volt semmi. Erre a gondolatra elpirult és elmosolyodott. Képtelen egy helyzet, az már igaz. Ilyesmik nem nagyon történnek vele a nagyvárosban.

-          Bess? –kiabált ki Simone a hátsó ajtón.

-          Igen? –zárta be az istálló ajtaját éjszakára.

-          Vacsora!

-          Megyek! –megtörölte izzadt homlokát, szippantott egyet az éjszakai friss levegőből és befelé indult a házba- Gyorsan megmosakszom és már ott is vagyok, egyetek nyugodtan!

-          Rendben! Milyen napod volt? –puszilta meg az asszony szeretet teljesen. Mintha a lánya lett volna, az évek alatt jól összebarátkoztak.

-          Nagyon jó, imádom ezt a tájat, lehetetlenség megunni!

-          Rendben, akkor várunk!

-          Sietek! –rohant is fel az emeletre. Villámgyorsan kezet mosott, megmosta az arcát, haját lófarokban összekötötte, majd csatlakozott odalent a többiekhez. A konyhában isteni illatok szálingóztak, az egyik kedvenc dolga a farmon, Simone főztje volt. Lehetetlenség megunni és betelni vele.

-          Jó étvágyat! –huppant le a szokásos helyére, amivel szemben most az a srác ült.

-          Neked is! Á igen, ő itt a fiam, Bill!

-          Nagyon örvendek! –fogtak kezet az asztal felett.

-          Ó igen, már találkoztunk délután… -vigyorgott Bill, mire Bess úgy engedte el a kezét, mintha megharapta volna. Hogy meri felhozni… azt… azt hiszi, szándékosan nyitott rá?

-          Tényleg? –Simone.

-          Őő… igen! Az istállóban láttam! –magyarázta Bess fülig vörösödve és onnantól már rá sem nézett Billre.

-          Két hétig velünk lesz, ha nincs ellenedre!

-          De anyu, ez a ti farmotok, már miért zavarná?

-          Khm… köszönöm a vacsorát! –állt fel az asztaltól Bess és már távozott is.

-          Hogy lehetsz ilyen faragatlan kisfiam? –hallotta még Simone hangját, de csak ment tovább. Ez a pasi egy felfújt hólyag, és ha tudná, hogy ő többet tett már azért, hogy egyáltalán itt legyen, mint ő, nem lenne ekkora szája. Igaz, hogy megvette a farmot, de ennyi. Nem tett érte semmit sem. Nem úgy, mint ők és a munkások.

A szobájába ment, levetkőzött, maga köré csavart egy törölközőt és elfoglalta a fürdőt. Átkapcsolt meleg vízre és megnyitotta a csapot a kádban. Ez a fürdő majd megnyugtatja, legalábbis nagyon remélte, mert idegei már-már pattanásig feszültek az új „vendég” stílusa miatt. Mit képzel magáról…

Amikor elég víz folyt már a kádba, a törölközőt felakasztotta a szárítózsinórra, és beült a kádba. Szinte érezte, ahogyan száguldozik a vér az ereiben, ahogyan izmai elernyednek, és zsibbadni kezd a teste a fáradtságtól. Lehunyt szemmel élvezte egy kicsit az érzést, aztán megmosta a haját. Éppen a törölközőért nyúlt, amikor az ajtó nyikorogva kinyílt.

-          Upsz, bocsánat! –takarta el a szemét Bill.

-          Ezt nem hiszem el! –kapta le a törölközőt Bess és maga elé tartotta- Ez szándékos volt!

-          Dehogyis volt!

-          Kint volt a „Foglalt” tábla! Ez a reggeli miatt volt, igaz?

-          Hogy bosszút álljak? Ilyen gyerekesnek néz?

-          Miért, nem az?

-          Sokat képzel magáról…

-          Én? Na és maga?

-          Én…

-          Menjen már ki innen az istenért, mit ácsorog még mindig itt? Mostmár látja, hogy foglalt! Viszlát!

-          Jól van, na… hárpia… -fordult is sarkon Bill.

-          Tessék?

-          Semmi! –vigyorgott vissza Bill, pillanatokkal később már csak az ajtajának becsapódása hallatszott. Na és persze Bess diszkrét szitkozódása.

-          Szerintem csípik egymást… -bámult odalentről Gordon a plafon felé, mivel mindent hallani lehetett.

-          Gondolod? –ráncolta a homlokát Simone.

-          Persze…

-          Két hét… reméljük, addig kibírják, hogy ne kaparják ki egymás szemét…

Bess mosolyogva ébredezett reggel, amikor is a nap első sugarai a szemébe világítottak. Szerette ezt az érzést, ahogyan a meleg sugarak átszűrődnek az ablakon és szinte simogatják a bőrét. Haja egészen vörös volt a fényben, szeme aranyszínűvé vált, bőre napsütöttségét még inkább kiemelte. Pár percet lustálkodott még, nyújtózkodott, majd felkelt és elfoglalta a fürdőszobát. A biztonság kedvéért egy széket tett éknek a kilincs alá, biztos, ami biztos.

Gyorsan elkészült, felöltözött, felkötötte a haját és már rohant is az istállóba, hogy felnyergelje Angelt-t, és mint minden reggel, kilovagoljon vele a közeli kis tavacskához, hogy onnan nézze, amint a nap egyre feljebb halad az égen.

-          Hát maga? –kérdezte a rohanó nőt Bill, amikor kilépett a szobája ajtaján, mivel az majdnem fellökte sietségében.

-          Bocsánat! –rohant is tovább.

-          Hát Bess hová rohant? –ült le a konyhaasztalhoz Bill hulla fáradtan. Soha nem vallotta volna be senkinek sem, még önmagának sem, hogy egész éjjel nem aludt a nő miatt. Az a kép gyötörte, amikor benyitott hozzá. Édesen kiszolgáltatott volt, és ahogyan a víz csöpögött a hajából… Azt hiszi, szándékosan nyitott be hozzá, pedig puszta véletlen volt. De mit is érdekli, higgyen, amit csak akar. Őt aztán nem érdekli.

-          Megnézni, ahogyan feljön a nap a tónál! Minden reggel első dolga kilovagolni oda…

-          Biztosan szép… -tűnődött el Bill.

-          Te is láthatnád, ha nem lustálkodnál addig!

-          Akkor keltem, amikor Bess elindult! Nem sok a különbség! Fél óra talán…

-          Fél óra alatt felkel a nap!

-          Tudod mit? Én is kimegyek oda! –pattant fel Bill.

-          Ne hülyéskedj, az utat sem ismered…

-          Biztos nem lehet olyan nagy ügy… -és már rohant is az istálló felé.

-          Jó reggelt! –köszönt rá Gordon- Ő… ez nem jó ötlet! –nézett Billre, aki éppen elkötötte azt a fehér lovat, ami a Diamond nevet viselte.

-          Neked is! Lovagolni mentem! –futott ki vele az énekes.

-          Várj már, előbb még nyerget… -ám már hiába mondott volna bármit is, Bill felpattant rá, akár egy profi, az oldalába sarkalt és már száguldott is- Ki fogod törni a nyakad…

Bill nagyon feszült volt Bess miatt. Mintha átvette volna a szerepét az anyja szemében. De akkor is ő a fia, a nőnek semmi köze hozzá. Majd ő megmutatja. Vagyis akarta… ám Diamond mást gondolt, ugyanis nagyjából 50 méter után megelégelte a vágtát és megállt. Az énekes pedig, mivel váratlanul érte, hatalmasat esett a lóról.

-          Te jó ég Bill! Jól van? –látta meg a már visszafelé tartó Bess. Megállította lovát és leugrott a férfi mellé.